Cuba Libre

24 óra

Ébresztő 6:30-kor, taxi a ház előtt 7:00, érkezés a reptérre: 7:20, várakozás a csomagfeladó pult nyitásáig 30 perc, korán érkeztem, de ezt a repülőt nem lehet lekésni, így nem bánkódom. Barátnőmtől elcsent ropit majszolom. Eközben Lisszabonban is hasonló történések zajlanak, Ádám is a reptérre igyekszik. Madridban találkozunk 14 órakor, ahol azzal fogad, hogy az egyik csomagját nem tették fel a gépre, Lisszabonban maradt. Szerencsére csak a fogkrém és a kite ernyők vannak benne, a ruhái a másik poggyászban vannak. Kiteozni meg amúgyis csak a nyaralás második felében terveztünk, ráadásul egyenlőre Ádám dereka fáj. Azért megvártuk a következő Lisszaboni járatot hátha arra rákerült, de nem jártunk sikerrel, tovább várakozni pedig nem mertünk, mert még lekéssük a Kubai gépet. Megígérték 1-2 nap és biztosan utánunk küldik. Cserébe kértük, hogy nagyon kényelmes helyet kapjunk a gépen. 2+4+2 üléses a gép, mi 2-es helyet kaptunk, ráadásul a vészkijárat előtt, ami azt jelenti senki nem ül előtted, fel lehet állni, ki lehet nyújtani a lábad, nem döntik rád az ülést. Nagyon örültünk neki, egészen addig, amíg szét nem fagyasztottak minket. Olyan hideg volt a gépen (gyanús hogy a leghidegebb ennél az ajtónál volt) hogy 2 pulóver, 3 takaró, sál volt rajtam és még a szemfedőt is felvettem, nem minta aludni akartam volna, az arcüreggyulladás elkerülése végett döntöttem mellette. Az út 9 óra 40 perc volt. Végre jutott időm kiolvasni a Kuba útikönyvet (190 oldal), amit még tavasszal vettünk. Mondjuk a végét már csak ímmel ámmal, mert minden városról ugyanazt írta: forradalmi múzeum/a felkelést bemutató terem/José Martí emlékmű/lakása/múzeum vagy Hemingway háza/széke/tengerpart ahol járt. Az út elején kaptunk vacsorát, a végén pedig reggelit. Ilyen hosszújáratú gépen azt kapod amit adnak, nincs meg a lehetőség, hogy válassz mint egy fapadoson vagy akár többet egyél ha éhes lennél, viszont benne van a repülőjegy árában az étel. Ráadásul alkoholos italokat is lehet inni, az is „ingyen” van. Teát, kávét is szolgáltak fel mindkét étkezésnél. Mivel nyugatra mentünk a Nappal versenyeztünk, s bár 18 órakor indultunk csak az utolsó 1 órában sötétedett be odakint. Ezért, hogy megpróbálják elaltatni az utasokat lehúzogatta a személyzet az ablaksötétítőket, hogy sötét legyen a gépen. De sokan, köztük én is (aki pl. a fagyhalál miatt aludni nyilván nem tudott) felhúztam résnyire, hogy olvashassak. Itthoni idő szerint 3 órakor szálltunk le, Kubába ez a 21 órát jelentette.

MEGÉRKEZTÜNK!!

Alig vártam, hogy belépjek a terminálba és a hőség körbevegyen. Így is történt, de úgy 15 perc múlva már elég is lett volna belőle. Fullasztó meleg volt odabent. Egy ellenőrzési pont volt, kérdezték voltunk-e Afrikába mostanában, mondtuk hogy nem, mehettünk tovább. Volt még két nővérke, akik mellett el kellett haladni, nem tudom pontosan mi volt a feladatuk, mondjuk engem megállítottak, hogy honnan jöttem, mondtam hogy Magyarországról és akkor tovább engedtek. A csomagjaink (4db) pontosan 1 óra alatt érkeztek ki, 15 percenként 1 db. Ezután két sorból lehetett választani: az elvámolandó vagy vámmentes, mi az utóbbiba álltunk be. Kb. 50 méter hosszú 3 méter széles sor a dög melegben, egymást nyomták az emberek, csomagjukat tolták, húzták. Kisbabákkal előrenyomultak. Itt nagyon izgultunk, mert 4 rúd sonka el volt rejtve az egyik táskánkban, pedig tilos bevinni húsárut az országba. Ahogy közeledtünk a kijárat felirat felé, megnyugodva láttuk, hogy egyetlen! lány „ellenőrzi” az egész tömeget, feladata hogy elvegye a kék papírt (amin mi nem jelöltük be hogy hús van nálunk, természetesen) de rá se néz, majd megnézi hogy a poggyászodon megvan e a cetli, amit ráragasztanak becsekkoláskor még Madridban (honnan hova megy a csomag). Ennyit tesz.. majd kienged. Nem értem ez miért volt fontos, de akinek a csomagjáról ez a cetli leesett, vagy netán leszedte és kidobta várakozás közben, annak vissza kellett mennie és valahol valamit intéznie, hogy kijuthasson.
A személyzet zöme fiatal lány volt, egyenruhájuk (később a bankban is) rövid ujjú ing és fekete miniszoknya (nem ám térdig érő, visszafogott, olyan rövid, hogy épp hogy takarja a feneküket) ezt megspékelik sokan fekete csipkés, mintás neccharisnyával is és magassarkú cipő, természetesen.

A szállásunkat már februárba lefoglaltuk (az első hétre) az Airbnb-n és kértünk sofőrt is a reptérre (tömegközlekedéssel állítólag nem lehet bejutni a fővárosba). A leszállástól számítva 1,5 óra alatt ki is jutottunk és rögtön megpillantottuk lelkes, fiatal sofőrünket az Adam feliratot lebegtetve, közben barátaival beszélgetve. Gyorsan elköszönt tőlük, elvette a cuccainkat és indultunk a kocsi felé. Kint is pont ugyanolyan meleg volt, mint bent. Az útikönyv írta, hogy ne ijedjen meg a turista, de azalatt a 30 perc alatt míg bejutunk Havannába kietlen, lepusztult tájon haladunk át. Már teljesen sötét volt mire mi útnak indultunk, és kivilágítás szinte egyáltalán nem volt. Sötét, göröngyös úton száguldott a taxink, néha egy egy járókelő feltűnt előttünk, akit hirtelen mozdulattal kikerült, vagy a legváratlanabb pillanatban éles kanyar balra vagy jobbra egy még sötétebb utcába (nem is látszódott hogy lehet oda befordulni) jutottunk, olyan volt mint egy szellemvasút. Az ide-oda rángatásnak és döcögős, kátyús útnak köszönhetően mire megérkeztünk a szállásunkhoz, Ádámnak annyira beállt a dereka, hogy alig bírt kiszállni.

Úgy 5 perc múlva megérkezett Santy is, a lakás tulajdonosa, segített felvinni csomagjainkat. Kérdezte Ádámtól, hogy jól van-e? Hát mondtuk, hogy nem nagyon, bár 4 napja kapott egy injekciót Lisszabonban, de most újra megfájdult a dereka, tud e valami szakképzett masszőrt? Eleinte tartottam attól, hogy itt Kubába, ha megbetegszünk, vagy beáll Ádám dereka mégis mit fogunk csinálni, de az útikönyvből megtudtam, hogy Kuba gyógyszeripari nagyhatalom, a kórházaik nagyon felszereltek (8 nemzetközi kórház áll a turisták rendelkezésére) a várható élettartam 74 év! Santy is azonnal mondta, hogy természetesen már holnap 11kor itt lesz a masszőr a lakáson! Hmm, ilyenkor még benne van az emberben, a rossz Európai tapasztalat, mi van ha valami ismerőse a „masszőr” (jobb esetben van képesítése) és akkor őt gyorsan idehozza jó kis pénzért, aztán csak még jobban tönkreteszi Ádám hátát.. de mi bízunk! Mivel úgy olvastuk boltok nemigen vannak, kértünk másnapra reggelit is, nehogy azzal kelljen kezdeni a napot, hogy egyedül mászkálok a tök ismeretlenben csak hogy valami kenyeret találjak. Az útikönyv szintén említi, hogy érdemes reggelit kérni az úgynevezett „casa particular”-okba (kiadott lakás/szobákba megszálláskor) mert ezeknek a házigazdáknak van némi pénze és nem sajnálnak a „magán” piacokon beszerezni bőséges élelmet  vendégeiknek.

Itt éjfél múlt 20 perccel mikor lefekszünk, az otthoniaknak mondtam, hogy nem írok mikor leszáll a gép, mert náluk akkor hajnal lesz, de most otthon 6 óra 20 perc azaz apa már felkelt, mehet az sms: megérkeztünk, minden rendben, Ádám háta fáj de holnap jön a masszőr. Többieknek majd ébredés után írok.

És azonnal álomba szenderülünk, 24 óra telt el háztól házig.

A lakás a fotóknak megfelelően egy nagyon aranyos kis térre nézett, kis nappali-konyha, hálószoba, tiszta fürdőszoba. Porcelán tányérok a falon, műtárgyak, üveg béka, -kutya, -gyümölcsök és érdekes festmények díszítik a legalább 5 méteres belmagassággal rendelkező lakást. A nappaliban egy ventilátor, a hálószobában légkondi található. Rendkívül örültem ennek, bár a minimumra, 16 fokra állítva a légkondit (közben istentelen hangos hangot kiadva – még jó hogy hoztam fülldugót) épp hogy megfelelő hőmérsékletűre sikerül hűteni hajnalra a hálószobát. A nappaliban marad a szauna, magunkra csukjuk hát a háló ajtaját.

A Vieja és a Centró városrész találkozásánál található a Forradalmi múzeum szomszédságában, egy kedves kis utcában fekszik. Szemben egy templom (csak egyszer kondult meg vasárnap 8:45-kor), hölgy szobor, egy újonnan nyílt puccos kávézó (bömböltetik az amerikai pop és rap zenét, sehol máshol ilyet nem hallottunk. Meg kellett kérjük őket halkítsák le.. azóta halkabb és más zenék is vannak. Nem is a hanggal volt a baj, hanem a minőségével, rendkívül környezetidegen. Szerencsére néha egy gitáros is megjelenik és akkor ő énekel) Jobbra, ha az erkélyről kinézünk láthattuk a Forradalmi múzeum kupoláját. Ez jó tájékozódási pont volt, bárhonnan is kellett hazajussunk. Az erkélyről pedig kémlelhettem az utca embereit.

    

Úton hazafelé. A szemben levő alacsonyabb ház, első emelet jobb oldali erkély, kék árnyékolóval.

A kis tér hazafelé menet

A kis tér, nappal, az erkélyről nézve

Kilátás az erkélyről

Jobbra kihajlva a Forradalmi múzeum kupolája

A szobrot minden turista imádta, de nyilván ő a leghűségesebb barátja

A két biztos pont a napomban, a bácsi aki a ház előtt ül és mindig más ül le vele szembe, illetve a gyümölcsöt hordó biciklis bácsi 11 óra fele.

Hétfő, 22

7 óra felé ébredezünk, hangokat hallunk, mintha valaki a konyhában lenne. Kinézek, senki. Rájövünk, hogy van egy ablak a hálószobán is (üveg nincs, csak zsalu, éjszaka nem is vettük észre) és onnan hallatszik át a szomszéd hangja, kicsi baba nyekergése és a reggelikészítés mozzanatai. Pihenünk tovább, reggeli úgyis csak 10-kor lesz. Azon gondolkozom, mégis mit fogunk kapni reggelire, biztos babot. Minden útikönyv azt írja, csak trópusi gyümölcs van és rizs babbal, már fel vagyok készülve. Illetve azon is morfondírozom mégis hogy kerülnek ezek majd az asztalra? Santy hoz egy szatyorba, vagy valami tálcán? Aztán itt hagyja nekünk? Elképzelem a szűkös olasz vagy francia reggelit, egy croissant meg lekvárt kapunk, kávét (nem szeretem se a kávét se a lekváros corissant, de miért kapnánk ilyen reggelit Kubába? – na majd lesz valami) Elalszom.

8:30 fele ébredünk megint, azonnal hideg zuhany, meleg van. Közben megint halljuk, mintha valaki lenne a konyhában, most már biztos. Magamra tekerem a lepedőt és kimegyek. Két fiatal (később megtudjuk 20 éves, de 16-nak kinéző) lány nevetgél a konyhában. Mondom, hello.. Jön is az egyik bemutatkozik, ő Beatrice, Santy lánya. Mikorra legyen a reggeli? Őh, mondom 10-re kértük csak. Jójó oké, mondja. (bár úgy tűnik nem áll szándékukban addig elmenni) Visszasietek a szobába, mondom Ádámnak két szép lány van a nappalinkba, máris tetszik neki Kuba :-)

Ha már úgyis itt vannak, gyorsan felöltözünk, kimegyünk és mondjuk nekik, ha lehet akkor már készen állnánk a reggelire. Addigra már a terasz ajtó kinyitva, asztal megterítve, kávé, forróvíz és frissen facsart mangólé az asztalon, kenyér, vaj. Pár perc és kapjuk az első fogást, egy tányér gyümölcsöt (Kriszti barátnőm ezt nagyon helyeselné, mert a gyümölcsöt az étkezés elején kell fogyasztani és nem a végén, ahogy mi szoktuk, jobb az emésztésnek). Kis fürt szőlő, egy szelet mangó-, és görögdinnye, egy banán és még két ismeretlen gyümölcs, lehámozva természetesen. A két ismeretlen gyümölcs nem annyira jött be, az egyiket pedig szépen cikk cakkosra vágta a lány, a nevét kérdezzük, de nem bírjuk megjegyezni. Nekem büdös, az íze is „büdös” nem tudom másképp mondani. Ádám persze megeszi tisztességesen.

Azt beszéljük közben, hogy a Beatrice biztos betanítja ezt a másik lányt, hogy ő is tudjon reggeliztetni vendégeket majd. Jön a második fogás, rántotta, 1 pici szelet sonka és sajt, pár karika uborka, 2 cikkelyecske zöldpaprika és természetesen, végre a Bab! (zöld bab). Én teát iszom, Ádám kipróbálja a kávét. Nagyon erős. (útikönyv is írta, hogy az lesz). Eszegetünk, ekkor csöngetnek, Beatrice kinyitja az ajtót, jön még egy lány.. kiderül, ők a barátnői!

Míg mi eszünk, ők leülnek a mögöttünk (50cm-re) levő kanapéra és beszélgetnek, nevetgélnek (nagyon halkan). Mintha mi ott sem lennénk. Néha megszólal a vonalas telefon, Beatrice felveszi, beszél azon is. Rendkívül különös, erre nem számítottunk. Mintha csak otthon lennének. Hallottuk, hogy a Kubaiak nagyon vendégszeretők és társasági emberek, de hogy ez konkrétan így fog megnyilvánulni nem is sejtettem. Viszlát Európa! Majd elveszik előlünk a maradékot, elmosogatnak, közben nevetgélnek.

Eddig csak természetet fotóztam, de itt az embereket kellene.. na gondoltam teszek egy próbát akkor már velük és gyorsan megkérdeztem készíthetek-e róluk egy képet? Azon nyomban igent mondtak, hát hogyafenébe ne! Nem is lett túl jó a kép (levágtam a lábukat) mert nem is a kamerába néztem, hanem magát a „jelenetet” figyeltem, ahogy a 3 lány, mint mindenhol a világon, a fotó szó hallatára azonnal: egyik megnézi a haját a vitrin üvegébe, másik zavarba jön, a harmadik azonnal modell pózba vágja magát. Gyorsan kattintottam.

Kérdeztük őket, mit tanulnak, mit csinálnak. Beatrice, francia szakos tanuló (nem értettük jól, kicsit furcsán beszél, most fogja kezdeni vagy 1 évet tanult már..) az egyik barátnője biológiát tanul a másik lány pedig testnevelést-rekreációt. Első napra ennyi magán infó elég is volt, nem akartuk őket jobban faggatni, bár szerintem nem zavarta volna őket. Elpakoltak mindent az étkezőasztalról, elmosogattak, szépen visszahelyezték középre az üveg gyümölcsöket, a szemetet kiürítették és elköszöntek.

(bal szélső Beatrice)

Várakoztunk, Ádám úgy értette Santy azt mondta átjön 10-11 fele és megbeszéljük, egyeztetjük, mikor jöjjön a masszőr vagy hova kell menni, én meg úgy értettem 11-re tuti jönni fog a masszőr. Hát vártunk, valami csak lesz. A hálószobába voltunk (ott van légkondi ugye), amikor hallom megint járkálnak a nappaliba (nem csöngetnek, csak bejönnek) Kimegyek és most meg 3 pasi van ott, na mondom Olá, buenos dias :D megyek be mondom Ádámnak megjöttek nekem is a fiúk! Santy volt, a masszőr és csak úgy eljött még az unokatestvére is.. Kezdjük érezni, hogy nem egyedül lakunk itt. Vicces. Végül az unokatesó lelép, Santy viszont marad, mert a masszőr srác nem tud angolul, így ő tolmácsol. Végig üli a 1,5 órás masszázst, nincs dolga, fordít Ádámnak, közbe beszélget spanyolul a sráccal, néha telefonál a vonalasról. A masszőr ágyat is hozott és vákumozó felszerelést. Kikérdezte Ádámot az előzményekről, megmérte a lábai hosszát, tollal rajzolt egy egy csíkot a vádlijára, megnyomkodta a hasát.. majd nem is masszírozott, hanem inkább ez olyan gyógytorna, csontkovács szerűség volt. Mozgatta Ádám testrészeit ide-oda, összehajtotta Ádámot, masszírozta is, nyújtotta, majd kis üvegcsékkel a derekát vákumozta is, ezek nagy részét csukott szemmel, rákoncentrálva Ádám testére. Nagyon professzionálisnak tűnt. Ádám már elég sok ilyen masszőr-tornászt kipróbált és meg volt vele elégedve, 1-2 olyan fogást is érzett, amit korábba nem csináltak és nagyon jóleső volt. Máris jobbnak érezte a derekát, de még nem 100%-osnak, így kértük jöjjön el holnap reggel is, kértünk újra reggelit is. Majd, Ádám bement fürdeni, én meg úgy tettem-vettem, készülődtem a városnézésre, de a két pasi nem akart elmenni.. Egyszerűen kiültek az erkélyre beszélgetni. Hát erről írtam.. tisztára otthon érezték magukat, nem zavartatták magukat. Majd úgy 15 perc múlva elköszöntek :D

Amúgy megjegyzem itt, hogy nagyon sok embernek (legalábbis a városba) van okostelefonja, ami érdekes viszont hogy internetük nincs, és ahogy látom a vonalas olcsóbb, mert azt használják ha lehet. De ott az okostelefon, tudnak rajta játszani, felírni dolgokat (pl. Santy azon nézi meg mikor szabad később ez a lakás, mikor mondjuk neki, hogy lehet visszajönnénk 2 hét múlva) meg fotózni is tudnak és amikor találkoznak akkor meg megmutatják a képeket egymásnak.

Amúgy lehet internetezni, de csak kijelölt helyeket a város néhány épültében vagy az előtt. Kártyát kell venni ami 5 CUC és 1 órára jó, ezt aktiválni kell, de nem kell egyben elhasználni és bármely "wifi ponton" használhatod azt. Azt hogy hol van ilyen netező hely egy térképen is meg lehet nézni, de ha csak sétál az ember az utcán egyből kiderül, mert az adott épület előtt mindig vagy 30-50 ember ül, áll és nyomkodja a telefonját. Na akkor ott van wifi. (Amúgy szinte mindegyik 4-5 csillagos szállodában van)
/u.i. Utazás végén megtudtuk hogy bizonyos helyeken 2 CUC-ért is meg lehet venni a kártyát,  illetve Varaderoi szálodákban is csak ennyibe került. Az utolsó taxisunk azt is elmondta hogy lehet vonalas itnernetet is beköttetni már a saját lakásukba, annak is ez az ára 2 CUC/óra és ők előfizethetnek 10-20..stb órára havonta. Megjegyzem hogy viszont a letöltés az szinte egyáltalán nem működik, tehát filmeket, zenét.. nem igen tudnak szerezni a külvilágból/

Mi is útnak indultunk, első feladatunk volt bankot keresni, pénzt váltani. De hogy is van itt a pénz? Eurót hoztunk, és CUC-ra a helyi konvertibilis valutára kellett váltsuk. (Az amerikai dollár már nem fizető eszköz, beváltani be lehet, bár állítólag plusz büntetés díjat kell fizetni, ha olyat vált be az ember – Amerikától még jobban elszakadás jegyében történt ez a változás) Most két pénz van Kubában, a CUC („kuk” – konvertbilis pesó, amit a turisták használnak és a „Nemzeti pénz, Kubai Peso” (CUP = „kú”), amit a helyiek. Azt hiszem így volt a helyes kiejtés, viszont mindketteőt Peszónak ejtik a hétköznapokban, és akkor te döntsd el, érezd, hogy ha azt mondják 10 peszosz, akkor neked 10 CUC-t vagy 10 CUP-ot kell fizetned. (Persze ki lehet találni, mert turistáknak mindig CUC-ot kell fizetni, CUP-ot sok turista helyen nem is nagyon fogdnak el. De pl. ha a helyi buszjáratra felszállsz – amit turista igen ritkán használ – ott CUP-van. Pedig azt mondja a sofőr 1 peszo.. simán gondolnánk, hogy 1 CUC hisz az „csak” 300 Ft, de közben csak 1 CUP azaz 12 Ft :-)

1 CUC ("turista pénz") = 1,12 EUR = 350 Ft
1 CUP (helyi pénz) = 0,04 EUR = 12 Ft
1 CUC = 25 CUP

Ezt a CUC-t csak a turisták és az idegenforgalomban dolgozók használják, aki ilyenhez jut az „gazdagabb” lesz. Az átlag nép a CUP-ot használja. Az semmit nem ér, nem váltható más valutára, alig van belőle nekik, nincs lehetőségük hozzájutni drágább holmikhoz, csak a legalapabbakhoz. Az átlag keresete a nagy többségnek állítólag (2007es adat) 10 dollár/hónap = 8 CUC / 2500 Ft / 200 CUP. (1 zsemle = 1 CUC). De ha egy olyan étteremben akarna enni, mint ami a turistáknak van, ahol van választék és hatalmas adagot adnak ott egy fogás 80 CUC, a fele havi fizetésük, így számukra ez elérhetetlen. Úgy tudni, mai napig van jegyrendszer is, amivel még olcsóbban jutnak hozzá néhány alap élelmiszerhez (rizs, só, gyümölcs) Viszont te fizethetsz CUC-al olyan dologért amit CUP-ban árulnak, annyi hogy akkor CUP-ba kapsz vissza, amit el kell költened mert visszaváltani nem tudod.
Fontos hogy a papírpénzen semmi különbség nincs, mindkettőre amúgy PESO felirat van, annyi hogy a CUC esetében alá van írva „convertibilis”, de ha valaki nem figyel könnyen átverhetik – ezt gondolom otthoni tapasztalat alapján, de itt kétlem hogy megtörténne! (azért én mindig megnéztem)

Az idegenforgalom megjelenése miatt volt szükség egy erősebb valutára, már ha jól értem, és ez lett a CUC. Ha kubai ehhez hozzájut az szerencsés. Ezért van hogy az elmúlt 15 évben egyre nő a különbség a kubaiak életszínvonala között, habár ugye korábban az volt a lényeg mindenki egyenlő, de mivel egyre többen kiadják a lakásuk, éttermek nyíltak százával, taxiznak, akik itt dolgoznak nyilván nem 0,04 centet fognak kérni a zsemléért az étteremben hanem 0,5 eurót..stb, így ez a réteg egyre vagyonosabb lesz. Ezért is van az, hogy a korábban szinte egyáltalán nem létező lopások száma kezd nőni, mert a szegényebb réteg, elkezdett lopkodni a turistáktól. Ez azért mondjuk erős túlzás, úgy fogalmaznék, előfordulhat lopás, de nagyon nem jellemző. (Szóval sokkal biztonságosabb, mint bármely Európai nagyváros. Itt minimális az esélye, hogy meglopjanak, annak hogy pl. megkéseljenek, elraboljanak meg egyenesen nulla – jelenleg.) Ráadásul ha valaki turistától lop azt sokkal szigorúbban büntetik. A turisták által látogatott városrészekben rendőrök is mászkálnak, éjjel-nappal. Közvilágítás rendkívül gyenge éjszaka, de egyáltalán nem érezzük félelmetesnek sétálgatni ilyenkor, hiába van sötét, kosz és sötétbőrűek mindenfelé, ez nem Párizs külső kerülete, ez Kuba. Nyakamban a 400 eurós fényképezőgéppel, simán Ádámtól lemaradva járkálok, mert nem gáz. Ebben az országban éreztem magam a legjobban biztonságban eddigi életem során.

Amúgy a turisták számára kínált ételek, szállások teljesen Európai árakon vannak, sőt. Egy fogás egy átlagos étteremben (jó nagy adag) 5-10 EUR között van (Les2Alpes-en 15-25 EUR), egy limonádé 2 EUR, rumos koktél az még olcsóbb, mert ugye itt gyártják 0,45 EUR egy feles rum.. koktélban már 3,5-4,5 EUR. Ilyen helyeken csak külföldiek esznek, a helyiek máshol esznek sokkal olcsóbban, korábban említett pénzügyi gondjaik miatt. Hallottam már pont ezért, hogy utazó panaszkodott, jaj hogy lehúzzák a turistát mikor ők 0,5-1 EUR-ért kajálnak, akkor miért kérnek el a rendes éttermekben 6-7 EUR-t a turistától? Lehet enni nyugodtan a helyiekkel, csak nem túl sok a választék, nem túl ízletes és félő hogy nem is megfelelően hűtött az alapanyag, vagy tiszta az evőeszköz…stb. Ráadásul önellátás is képtelenség, mert nincs tényleg semmi a boltokba, kenyeret kapni szinte kizárt (3 napja járjuk a fővárost és egyszer tudtunk zsemlét venni az is kőkemény volt) megkérdeztük a szomszédba levő vízárust lehet e kenyeret venni errefelé, mondta hogy nem.. Persze nagy nehezen felkutattunk, egy az útikönyv által írt területet, ahol állítólag van élelmiszer (ott volt a zsemle is) és volt pár bódé ahol konzervet, vagy chipset (Pringles-t) és rumot lehet venni és láttunk egy „hentest” is, bementünk, undorító büdös volt. 1 féle hús, 1 sajt és két rúd sonkaszerűség volt kitéve az amúgy 3 méter hosszú hűtőpultba, bent ugyanolyan hőség volt, mint az utcán, a hűtőpult ajtaja meg nyitva.. hát én nem ennék belőle, ennyit nem ér a spórolás. Találtunk egy „nagy” ABC-t is, kb. 5 termék volt benne. Volt rengeteg fagyasztott virsli, mosószer meg talán liszt és pár üdítő.. (később írok még róla)

Tehát mivel semmihez nem férsz hozzá, muszáj étteremben enned vagy a szállásadótól kérni. Ők, mivel te sok pénzt adsz nekik hozzáférnek állítólagos „magán” piacok kínálatához is és nem is sajnálják megvenni a vendégeknek a jó ételeket, az éttermek pedig importálnak. Ezért drágább. Lehet, hogy mi is eljutnánk a magánpiacra, de ki tudja hol van és hogy mi is vásárolhatunk-e ott.. (megj: később láttunk – biciklis taxiról, így leszállni nem tudtunk - egy gyümölcspiacot, nagy sor állt előtte, csak helyiek voltak ott. Láttunk ugyanígy kis boltot ahol csak tojást árulnak – innen onnan szép lassan össze lehet vásárolgatni a dolgokat) A szállásadónk 5 EUR-t kért el fejenként azért a bőséges reggeliért, amit korábban írtam, én ezt teljesen reálisnak tartom. Ő elmegy, felkutatja, megveszi, idehozta, megfőzte, tálalta és elmosogatott..

/megj: Most 4 napja nem kértünk reggelit, mert van a becsempészett sonkánk, és itt hagyott a kislány 4 zsemlét, meg a gyümölcsöket így azokat kezdtük megenni. Lehet majd utólag ki kell fizessük, de nem gond /u.i.: nem kellett kifitezni/ ha nem hagyja itt nincs mit ennünk, vagy kérnünk kell de akkor már 5 napja rántottát ennénk J.

Az hogy nem lehet mit enni (legalábbis a fővárosban) pedig már egyáltalán nem állja meg a helyét (mama mondta, ők 2000-be voltak és még a 2007es útikönyv is ezt írja), de kb minden utcasarkon van étterem vagy bár, ahol rengeteg étel van, jobb, rosszabb, de bőséges és nem csak babos-rizs. Persze voltunk olyan utcába is ahol ilyen turista éttermek nem voltak, de helyi étkezdék, pizzaszelet vagy gyümölcs árus 100 méterenként, tehát éhen nem haltunk volna. Úgyhogy mi az étkezéssel egyenlőre teljesen meg vagyunk elégedve.

Illetve pl. mondhatjuk hogy nagy lehúzás az, hogy a csapvíz nem iható, 1 eur 0,5 liter palackozott víz, 2 eur a 1,5 literes. (Végül Ádám talált egy helyen 5 literest 0,90 EUR-ért, de azt mire hazacipelte a 40 fokba..) De 110% hogy ők nem ezt isszák. Ők vagy csapvizet isznak vagy van számukra valami olcsóbb helyi víz, de olyan még sehol nem láttunk, már ha létezik. (Amúgy fogat nyugalommal mosunk csapvízzel már 10 napja és nincs bajunk. Hotelekbe ahol azóta megfordultunk fel se hívták a figyelmünket, hogy a víz nem iható, márpedig ha olyan vészes lenne biztosan tájékoztatnának róla)

Szóval a pénzváltás után, beültünk a Bodeguita Del Medio nevű étterem-bár-hotel-be ami arról híres hogy Hemingway minden délután ott iszogatott. Itt lehetett internetkártyát venni. Amúgy a nagyobb hotelekbe óriási hall áll rendelkezésre, általában van bár is és élő zene szinte mindenhol és internet, bárki bemehet, nem kérdezik miért jön (mondjuk kubait sosem láttunk, ők általában a szállodák előtt a földön ülve neteznek) Ezeken a helyeken mosdót is tudunk használni, de félelmetes hogy a legjobb helyen is sokszor nincs wc papír. Víz és szappan mindig van, de úgy látjuk a papír hiánycikk, vagy sosincs wc papír vagy előre le vannak tépve darabok az előtérben egy kis asztalon. (Amúgy hiánycikk szerintünk a matrac-párna is, mert az éttermekbe, bárokba levő székek mindenhol csupaszok és szinte 99%-ban vasból vannak. Jó kényelmetlenek. A szomszédban levő kisgyerek járókájába sincs matrac, csak a falapon fekszik, néha kap alá pokrócot – mindig nyitva az ajtó, mindig benézek.)

Ezekbe a hoteleknek a halljába néhol vannak kanapék és fotelek viszont, de miután itt az első helyen megcsípett valami míg ott ültem (szerintünk bolha) azóta inkább maradok a vas székeknél. Élőzene mindig van, érdekes hogy a fuvola, a furulya nagyon gyakori hangszer itt. Illetve – szerintem – nagyon hangosak, néha nem tudunk bemenni valahova, mert egyszerűen annyira hangos az amúgy csodás zene. Volt étterem ahol a saxofonos vagy trombitás 40 cm-re játszott az egyik asztaltól. Ádám letöltötte a mailjeit (nem ilyenkor válaszolja meg őket, csak letölti, és otthon megírja a válaszokat és másnap küldi el) majd utána ugyanebben az utcában (hívjuk az óváros turista sétálóutcájának) találtunk egy éttermet, szintén élő zene, jó sok vendég odabent. Salátát kértünk, elég kezdetleges volt de megtette, a második pedig nekem egy fél csirke volt. Kérdeztem, hogy komolyan fél csirke lesz? (úgy volt írva a menüben) Mondták hogy igen, de ne aggódjunk nem akkorák a kubai csirkék mint a magyarok, sokkal kisebbek. Légkondi szinte sehol nincs, csak ventillátorok, csurgott rólunk a víz. (Ahol van légkondi ott is olyan gyenge, hogy bemész azt érzed húú végre hűvös majd 5 perc múlva normális, fél óra múlva megint meleged van, bár így ugyanabba a ruhába kellemesen érzi magát bent az ember, nem kezd megfagyni, illetve ha kijön nem olyan eget rengető a különbség) A pincérek hosszú ruhába vannak, hihetetlen, de ezt már más trópusi helyen is megfigyeltem, hogy simán felvesznek hosszú ruhát. Ellenben máshol sosem láttam, hogy melegük is lenne, de itt látszik az embereken hogy melegük van, izzadnak, legyezőt használnak a helyiek is (ennek ellenére sokan mégis hosszúnadrágba vannak). Szóval a pincérek, nem csak itt, máshol is, nem rohangálnak ám úgy mint otthon, nincs pörgés, szépen lassan sétálnak hozzád. Ha úgy pörögnének, tuti hőgutát kapnának. Nincsenek az asztalok beosztva adott pincérhez ezért sokszor kavarodás van kaptál e már enni, rendeltél-e már, megkapod e valaha az innivalód. Ha egyiktől kérsz vmit sokszor ahelyett hogy ő csinálná meg tovább kiállt egy másiknak az néha egy harmadiknak..

(megj: 5-ik napon ebben az utcában találtunk egy pékséget ahol rendes kenyerek, zsemlék voltak – turistáknak! Cukrászda felirat volt kiírva és ha benézel csak sütik látszódnak ezért nem mentünk be korábban de ma benéztünk. Szóval, ha emlékeztek a helyi arcnál 1 zsemle 1 peso volt, itt 1 zsemle 3 pesonak felelt meg. (turista ár) Viszont ez puha, olyan mint amit a lány hozott és még napokig puha maradt.)

Szóval, visszatérve ránk. Nagyon beebédeltünk, nekem rettentő melegem volt. Pedig hát szeretem a meleget, de nagyon szenvedtem, folyt rólam a víz, fel voltak püffedve a lábujjaim (csak egy nyitott szandál jött rám, zárt balettcipő nem) az arcom is.. nedves, meleg, forróság. Hazasiettünk, légkondi be, hálószoba ajtó bezár, hidegvizes zuhany! és alvás. 16 órától aludtunk másnap reggel 8-ig. Nem az időeltolódás miatt, az pont jól jött ki idefelé, hanem csak mert nagyon fáradtak voltunk. Én nem is annyira, de én tudok mindig aludni, viszont Ádám a felújítás 2 hetes hajtása, na meg végülis 3 éve, alig pihen. Ő azt mondja ez a nyaralás végre 3 év óta először, ahol nyaralni akar, aludni, feküdni, enni. Úgyhogy ő fel sem ébredt 16 órán át, én néha éjjel kimentem, ittam, kinéztem az erkélyen. A nappaliban iszonyú szauna van éjjel, is.

HAVANNA

Havannában 2,2 millióan élnek. A központi városrész 3 területre oszlik: Vieja – óváros, Centro – központ, és a Vedadó – tiltott. Ezen kívül még számos külső kerülete van a városnak, de arra már szerintem ritkán megy turista, esetleg még a Miramar városrészbe, ahol Szegedi mamáék is laktak anno (itt vannak a követségek). Most csak pár mondatban bemutatom az első benyomásom a 3 városrészről, hogy tudjátok, amikor a következő napok leírásánál az egyes városrészeket említem éppen milyen hangulatú helyen is vagyunk.

Vieja
1982 óta az UNESCO világörökség része. Régi, romos épületek, némelyik olyan mintha tegnap bombázták volna le, bár tudtommal Havanna sosem kapott bombát. Az itt lakó kubaiak lézengenek mindenfelé az utcán. Akinek földszinti lakása van általában az ajtóban, vagy előtte egy kis padon üldögél és nézelődik vagy a szomszédokkal beszélget. Némelyik leleményesen „boltot” is nyit a lakásából, kitesz 2-3 ásványvizet, esetleg kávét az ablakba, és azt árulja a turistáknak. Amúgy nem tudni miből élnek meg, úgy tűnik, mintha semmit nem csinálnának.

Esténként könnyen belátni a lakásokba, az ajtók általában nyitva vannak, de semmiképpen sincs zárt ajtó, max rács van rajta. Az életük a nagyközönség előtt zajlik. A lakások nekem „félelmetesek”, az ajtó után rögtön ott van egy helység mely úgy tűnik kintről, hogy a nappali-konyha-hálószoba is egyben. A szoba fő berendezési tárgya a kanapé vagy 2-3 hintaágy/fotel, ezekben ülnek, esznek, beszélgetnek, sokaknak TV-je van és azt nézik együtt esténként. Általában nagyon magas a belmagasság, sok ajtón benézve a „folyosót” látva kb. 85 fokos meredekségű lépcsősor vezet fel az emeletre.

Nem lennék itt villanyszerelő, ki tudja itt hova tartanak a pozitív töltésű részecskék?

Vannak azért, akik megpróbálnak megtenni mindent, hogy a turisták pénzéhez hozzájussanak, de nem tolakodóan, nem kéreget senki! Van biciklitaxi, lovastaxi és rendes taxi. Vannak akik zenélnek étteremben és utána körbejárják az asztalokat adsz e borravalót vagy nem, esetleg megveszed e a CD-jüket. Itt is vannak nyilván ajándékboltok (legyezők, Che guevara arcát ábrázoló pólok, táskák) de az eladók csak odaköszönnek neked az utcán, nem próbálnak berángatni. Gyerekek sem jöttek kéregetni. Egyszer jött hozzám egy kisgyerek mutatta, hogy nyitva van a táskámon egy zseb (tudtam, nem volt benne semmi) és utána mutogatta, hogy mert szólt adjunk valamit, de nem volt aprónk, hagyott továbbmenni azonnal.

Sokan csak úgy az utcán rád köszönnek. Ha már szó szóváltást követ az első kérdés mindig, hogy honnan jöttél, ilyenkor mondjuk, hogy Ungría. Erre a válasz minden egyes esetben: Áhááá Ungrííaa "jó sok turista van onnan / óó onnan jó kevés turista van" :-) Biztosra veszem, hogy ők tudják hol van Magyarország, mert úgy mondják az áhááát.. Sok más helyen inkább „aha..hmm” a válasz ilyenkor, de szerintem fogalmuk sincs.

Ez a városrész, sokszínűségével a legizgalmasabb számomra (emberek, zene, színes házak, járművek)

Centro
Ez a városrész nem sokban üt el a Vijehától, mindössze szélesebbek az utcák, van rajtuk autóforgalom (előbbiben egysávos kis utcák vannak, nagyon ritka az autó), itt vannak a nagyobb emlékművek, múzeumok és 4-5 csillagos szállodák, viszont ezeknek az épületek a környékén kívül viszont turistát igen ritka látni. Itt jelennek meg a helyi büfék, étkezdék, itt találunk először ABC-t, ruhaboltot, műszaki boltot (inkább idézőjelbe illene itt a „bolt” szó). Itt a helyiek már „mozgólódnak” ide-oda járkálnak, hatalmas sorokban állnak az iránytaxikra várva, nem pedig a ház előtt üldögélnek. (A tömegközlekedés elég gyatra lehet, autója meg kevés embernek van, ezért van úgynevezett iránytaxi a helyieknek. Taxi amibe annyian préselődnek be amennyien csak tudnak – de komolyan, van hogy 5 fő helyére akár 9-en is benyomulnak – olyanok, akik egy irányba utaznak, és mindenki ott száll ki ahol majd akar. Meglepő mennyien várnak ilyen autókra, egy sort fotóztam le, de csak a szobrok mögül mertem, szóval ezen a fotón a szobrok mögé nézzetek. Olyat is gyakran láttunk, főleg a külvásorba, akár autópálya elején hogy stoppol az ember az út szélén úgy hogy pénzt lebegtet a kezébe. Volt hogy pl. 3-4 ember állt egymás mellett, 1-3 méterenként és tartották ki a kezüket, amiben valakinek 1, valakinek 5 papírpénz is volt. Ki mennyit tud adni..

A Capitolio és a híres autó

Vedado
A Malacón sétány köti össze a Centró-t és a Vedadó-t. Azért mi végig nem gyalogoltuk, taxival mentünk át mindig Vedadóba. Itt már a „modern” épületek dominálnak (mármint magas, nagyobb tömb házak, néhány régi romos villa, és hatalmas kiamgasló híres szállodák, mint a Havanna Libre és a Hotel National). 4 sávos utak, autóforgalom, sok „európaibbnak” tűnő/viselkedő kubai az utcákon. Mindenkinél mobiltelefon, mindenki siet valahova, mozi, gyorsétterem, helyi buszpályaudvar. Az éjszakai élet itt a legforróbb, mi a Jazz club-ok és a két híres neves szálloda miatt jártunk át ide.

Kedd, 23

Mára is kértünk reggelit. Arra gondolva, hogy korábban, ha elindulunk talán nem lesz olyan meleg 8-ra kértük, és kértük jöjjön a masszőr 9-re. Ma csak Beatrice jött egyedül, túl korán van még, hogy a barátnői is eljöjjenek. A reggeli majdnem ugyanaz, szőlőfürt helyett mangószelet, illetve sonka helyett avokádószelet a rántottához. Ma a frissen facsart gyümölcs a büdös gyümiből készült. Maradok a teánál.

Most az erélyre ül ki Beatrice, legyezi magát, bekapcsolja a ventillátort és nézi a járókelőket. Megtudjuk, hogy 1 hét múlva utazik Amerikába, Miamiba 1 hónapra, van ott egy ismerőse. Azt is megtudjuk, hogy csak azért mehet, mert a nagymamája Spanyolországból származik és ezért neki lehet útlevele, aki eredeti kubai az nem utazhat Amerikába (vagy lehet sehova se? Ezt nem firtattuk) Azt mondja Amerika jó nyaralni (már egyszer volt), de biztosan nem tudna ott élni, úgy látja ott az embereknek nincs semmire idejük és ez neki nem tetszik. (milyen igaz) Kérdezi Európa milyen, próbálja Ádám elmagyarázni, hogy más, mint Amerika, mert különálló országok és nyelvek vannak, de közben elterelődik másra a szó. Megtudjuk, hogy van barátja, aki Svédországból érkezett ide. Kérdezi voltunk e már a téren levő templomba, mondjuk, hogy még nem.

Befejezzük a reggelit, ő elpakol, mi kiállunk a teraszra. Jön egy batyus öregember és elkezd nekünk kiabálni az utcáról. Ádám vissza magyarul, nem értjük öreg, menjél, nem veszünk semmit.. (szokásos negatív berögződés..) Majd pár perc és kopognak, Beatrice nyit ajtót, az öreg lép be. Ölelkezés, puszi-puszi, az öreg elővesz egy szépen hímzett tarisznyát és odaadja a lánynak, majd elköszön. A nagypapa volt.

Beatrice elköszön, érkezik a masszőr srác. Én elvonulok, hogy Ádám ki tudjon kapcsolni, a masszázsra figyelni. A végére érkezik Santy – miért ne jönne – hogy vagyunk, mi a helyzet kérdezi. Míg Ádám öltözik, tőle megtudom, hogy tanult a Szovjetúnióban, mert ő nukleáris technológus és az atomreaktorokat vizsgálta, azt hiszem. Kubában is volt egy pont olyan rendszerű, mint a Csernobili, de mikor az felrobbant, Kuba azonnal leállította a sajátját és azóta nem is építettek újat. Azt hogy azóta mégis mit csinál, nem tudni, nem kérdeztem. Most nyilván apartmanokat ad ki, kettő is van neki. De hogy 86óta ezt csinálja-e azt nem tudom. (Említett pár Európai országot a beszégletés közben, mint pl. Csehszlovákiát – nem javítottam ki)

Ma egy az útikönyvünk által a Centro városrészben ajánlott útvonalat járjuk be.

Pár lépésnyire lakunk a tengertől, kisétálunk a partra. Pont szembe velünk van a Morró, az erőd. Messziről nézzük csak meg, nem megyünk be.

Továbbindulunk a híres Malacón tengerparti sétányon a Vedado városrész felé. Arra nem feltétlen jöttem rá, miért olyan „híres” ez a sétány, de mindenki nagyon büszke rá. Szép a rálátás a Vedadó hatalmas épületeire, meg látni a Morró-t. Úgy a feléig sétálunk, pont ott van egy internetező pont, beülünk letölteni a leveleket, és Ádám poggyásza felől próbálunk infót találni a megadott web címen, arra jutunk talán tegnap megérkezett Madridba, én bizakodom ez azt jelenti, hogy ma éjjel a Kubába érkező gépen lesz. Rájövünk, hogy Ádám telefonszámát rosszul írták fel, hogy fognak akkor értesíteni? Ezen a web oldalon keresztül gyorsan ír Ádám az Iberiának (légitársaság) hogy mi a helyes száma és hogy mégis mikor jön a csomag.

Továbbindulunk egy utcán befelé a városközpont felé. Itt már kívülről is jóval lepukkantabbnak tűnnek az épületek, lépten nyomon fel van bontva az út. A legtöbb épületről úgy sejlik, mintha nem is lakna benne senki, néha átlátni az ablakokon a túloldalra.. az éttermekben, boltokban főleg csak helyiek járkálnak.

Mondták, hogy Kuba híres a régi csodaautóiról, de azt nem gondoltam, hogy szinte az összes olyan lesz. Azt hittem 2-3-at majd látunk időnként, örülhetek ha le tudom fotózni, de nem, tele van a város velük, csoda ha újabb kocsit lát az ember. Ladák és Chevroletek meg ilyesmi, nem értek hozzá. Bár külsőre a legtöbb csodásan néz ki, a legtöbb belül igencsak lepukkant állapotban van, iszonyú füstöt ont magából indulásnál, de mennek, évtizedek óta töretlenül működnek. Némelyiknek az ablakát úgy lehet felhúzni hogy kézzel megfogod (persze így nem teljesen lehet, de hát meleg van mindig), volt ahol a hátsó ajtó belseje teljesen hiányzott és látszódott a belső szerkezet az hogy a kilincset meghúzva milyen zsinór nyitja, hogyan az ajtót.. száguldottunk teljesen behúzott kézifékkel is, és némely kormány holtjátéka olyan hatalmas volt hogy a sofőr félig elfordította, de nem történt semmi, egyenes úton ide oda forgatta a kormányt de nem kanyarodtunk semerre.

(az aztó mögötti csodaszép díszítéssekkel ellátott házat is vegyétek észre)

Az útjelző lámpák furcsák, általában a kereszteződés túlsó felén vannak, nem ott ahol megáll az autó. Zebra nem létezik, néha van valami másfajta felfestés, esetleg lámpa, de nem jellemző. Egy nagy kereszteződésben pl azt figyeltem meg, hogy a gyalogosokat mikor engedték minden irányból ők mehettek, tehát az autó forgalom teljesen állt és mind a 4 oldalán a kereszteződésnek zöld volt a gyalogosoknak. Amúgy nagyon figyelni kell, mert hiába mész zebrán át, szerintem itt az autósoknak van elsőbbsége. Még ha van zebra és zöld is a lámpa, ha kis ívben jobbra kanyarodik a kocsi az elég veszélyes többször majdnem nekik mentem, nem lassítanak.

Itt látunk először „rendes” boltokat. Érdekesek. Bemegyünk egy „áruházba”. A parfümösnél 20 méteres sor áll. Benézünk a sportruha boltba. A kirakatba 3 baba, némelyiknek hiányzik 1-2 végtagja, rajtuk kívül még 1-2 dolog kiállítva, odabent se sokkal több minden. A bolt maga is kicsi és a kínálat is nagyon szegényes. Míg otthon a falra kitett cipők földtől plafonig és faltól falig érnek, itt középre max. 10 cipő van kitéve, ezenkívül 5-6 féle felsőruházat és a vitrinbe 2-3 féle zokni, a bolt fele teljesen üres. Lemegyünk az alagsorba ahol a nagy ABC-k szoktak lenni. Hát itt is van csak semmi nincs benne. Nem értem miért ekkora ha minden polcon ugyanaz a liszt van? Minek kitenni ennyit? Liszt van, olaj és néhány üdítő. Van egy „csoda” pult, ott van pár érdekesebb dolog, mint az olajbogyó meg a chips (pringles!) A hűtők teljesen üresek (lehet későn értünk ide?) A fagyasztóban egyféle hús és egyféle virsli, de egy halom. Később kiderült, a boltnak azon részébe ahova minket (mert volt rajtunk hátizsák) nem engedtek be, az elektornikai eszközök voltak, Csongorék mesélték mert ők is pont ebbe a boltba tévedtek be. Ők szépen meg is nézték mibe kerül itt egy mosógép, egy mikró, azt mondják nagyon drága.

Séta közben találtunk egy „helyi” postát, 2 kis asztal, 2 néni. Egy szót sem beszélnek angolul, nagy nehezen megértetjük magunkat venni szeretnénk képeslapot. Kapunk tollat is, és mutatjuk a CUP apró pénzünket (mert hogy lett ilyenünk mert Ádám az előbb vett vmi péksüteményt CUC-ért a helyiektől de ők csak CUP-ot tudnak visszaadni) a néni kiválasztotta a legkisebb egységet és már adhattuk is fel a levelet. Csak 1-1 képeslapot küldtünk haza, mert Ádám szerint teljesen biztos hogy úgysem ér haza sosem (ennyi pénzért lehetetlen..)  /u.i. 5 hétre rá mindkettő hazaért! :-) /

Gyakoriak ebben a városrészben a kis kioszk szerőségek, esküszöm ebben több féle termék volt mint az ABC-ben.

Visszakanyarodtunk a Capitólium felé a fő utcára. Itt egy impozáns hotelre bukkantunk és mivel nagyon éhesek voltunk és láttuk hogy tetőterasza van, be is kéredzkedtünk. Fent egy úszómedence volt!! Hűű mit nem adtam volna érte ha mi is fürödhettünk volna benne, de azt biztosan csak a szálló vendégeknek lehetett, bár nem tudom ki ellenőrizte volna.. fent senki nem kérdezett semmit tőlünk. Csodás kilátás volt egész Havannára.

Elsétáltunk a Capitólium mellett (másik nap be akartunk menni, bár állítólag nincs benne semmi kiállítás és nem is üzemel, de a „nagy terei” miatt érdemes megnézni azt olvastuk, de felújítás alatt van így nem engednek be senkit).

Mellette van a Grand Teatro de la Habana elnevezésű csodálatosan szép színház. Minden vágyunk volt bejutni egy előadásra, de mondták hogy majd csak szeptembertől lesz, és természetesen jegyet nem lehet előre (neten.. na persze) vásárolni.

Minden színes

A turistáknak fentartott csili vili várostnéző autók

A széles utcán amin hazasétálunk a Barcelónai La Rambla utcához hasonlítják, az őt körbevevő fák és épületek miatt (ezen a környéken sok épület spanyol stílusú)

Éjszaka a megvilágítás szinte teljes hiányát tapasztalhatjuk, valószínűleg a kerület összes lámpáját erre a póznára tették, véletlenül..

Vijea-ban este: Délutáni légkondis csendespihenőnk után megindultuk az óvárosba egy kis sétára. Szinte ugyanolyan meleg van mint nappal, csak nem éget, de a nagy páratartalomtól, izzadsz, ragacsos leszel. Este megelevenedik az állati élet, szó szerint értem, nagyon sok kóbor kutya és macska mászkál az utcákon. Viszont, az éttermek nincsenek soká nyitva olyan 22 óra felé elkezdenek bezárni. Érdekes, mert azt hittük itt is éjjel elevenedik meg az élet, mint a Spanyooknál vagy Olaszoknál de nem. Mondjuk náluk nincs is szieszta délután! Reggel 8-tól 17-ig van a hivatalos munka, nem csodálom hogy akkor nem akarnak 22 óra után még mászkálni, hisz korán kell kelni (már aki dolgozik) Egy helyi sörfőzdében iszik Ádám egy sört, közben a szomszéd étteremben játszó zenekart és a téren egymást kergető és ugató kutyákat hallgatjuk.

La Plaza Vieja 1

Hazafelé a Katedrálisba is, leülünk hát meginni még egy mohitót. (most már biztos, a rumos koktél a legolcsóbb és legihatóbb ital Kubában, pontosabban a friss mentalevéllel készülő mohitó, citromlévelkészülő daiquiri és az ananászleves pina colada, olyan koktélt semmiképp nem javsolt venni ami otthon pl. kólával készül mint a cba libre, mert itt csak helyi kóla van ami igencsak rossz.. ami még olcsó és nagyon finom (valószínű nem fehér cukorral készül) ia frissen fracsart limonádé)

   

Szerda, 24

Hajnal 2 óra van, mintha csöngetnének. Félálomba vagyunk, nem foglalkozunk vele, lehet valami turista keres lakást, ha Santy lenne akkor ő be tudna jönni (de hát miért jönne hajnalban). Újra csengetés, nehéz eldönteni mégis hozzánk csengetnek-e vagy a szomszédba. Majd nagy dörömbölés.. na erre már kimegyünk, de nincs senki az ajtóban.. Mondom Ádámnak, lehet hogy van kapucsengő és ott csönget valaki, így kinézünk az erkélyről. Egy taxi áll lent és egy pasi kiabál fel nekünk. Szót sem tud angolul, nem értjük, mondjuk neki magyarul hogy hagyjál, menj el.. Aztán Ádám elcsíp egy szót, bagahe.. bagahe.. hmm baggage? bagazs? táska?? Ibéria? repülő?  see, see itt a csomagja! Szóval így kaptunk meg Ádám lemaradt táskáját.

Ma már nem kértünk reggelit, tegnap szereztünk zsemlét (bár mára szinte kő kemény lett) és a Portugáliából becsempészett sonkával, a hűtőben megmaradt zöldségekkel, vajjal magunknak elkészítettük.

Ma délelőtti programunk az ART múzeum (szépművészeti) meglátogatása volt (szomszédunkban van). Nagyon sok a porté, főleg a korábbi időkből és jellemzően fekete árnyalatúak és egyik arckép sem mosolyog inkább szomorúnak tűnik. Nem tűnt túl kecsegtetőnek a kiállítás. De ahogy haaldtunk az időben előre, egyre jobb, színesebb és érdekesebb képeket találtunk. Némelyik rendkívül színes volt, vidám, fura figurákkal, olyanokkal, amiket még sosem láttam máshol (repülő nevető halak, félig ember félig hal, nagy fogakkal..stb) Egyetlen egy képen sem volt felfeszített Jézus, vagy kereszt. Én előbb végeztem, mint Ádám és kint az „aulában” vártam rá, miközben egy gyerekeknek szóló előadást néztem (bóhocok énekeltek, bűvészkedni próbáltak, majd egy gyerek tánc csoport lépett fel)

14 órakor ismét jön a gyógytornász, nem is baj, mert Ádám éjjel olyan gyorsan pattant ki az ágyból, hogy megfájdult megint a dereka. A végére érkezik szokás szerint Santy is. Beszélgetés közben látom hogy egy lányt fotóznak odakint a téren. Mutatom nekik is, ki ez, valami top modell? Újabb hagyomány tárul elénk, miszerint Kubában 15 évesen lesz a lányból nő, erre a napra gyűjteni kell az apjának jó sok pénzt, mert ez a lány Nagy napja! Pontosabban ilyenkor kap 2-3 új ruhát, ezekben profi fotósok lefotózzák, portét készítenek róla, nagy bulit kell rendezni és rendszerint egy nyaralás (a barátnőkkel) ami utána következik, általában Varaderon. (Ádám azt súgja nekem: úgy látom itt még az járja, hogy a lányokat el kell adni)

Este ismét az óvárosba megyünk, Santy ajánlott egy éttermet, ami állítólag nagyon jó. Mikor megtaláljuk, rájövünk tegnap már néztük, mert nagyon csábító a terasza (csak nem volt hely), de közben valahogy nem is tetszik, mert csak turisták vannak, nagyon kihívó, nem lehet jó, vagy igen? Hát sajnos nekünk nem jött be. Egész út alatt itt fizettünk a legtöbbet vacsoráért, és ebben is csalódtunk a legjobban. Persze nagyok voltak az elvárásaink, de (később már tudjuk) bármilyen is egy (turista) étterem akár óvárosba, akár külvárosba, akár szállodában mindegy hogy 8 vagy 15 eur a főétel, mivel nincs sok alapanyag, a végeredményben mindig ugyanaz kerül a tányérra. (az egyik Varaderoi szállodában pl. a menün a desszert minden nap változott: Tiramisu, Sacher torta, Csokitorta elnevezéssel, de minden nap ugyanazt a sütit hozták, egy csokikémes piskótatortát. Vagy a leves egyik nap Minestrone volt, a másik nap Marhahúsleves néven futott, de ugyanazt tálalták...) Valószínűnek tartjuk, azért ajánlotta ennyire Santy ezt a helyet, mert az adagok mérete viszont itt volt a legnagyobb, és meglehet nekik ez a fontos, ugyanannyi pénzért minél többet enni. De nekünk nem. Én nagy izgalommal vártam az Uruguay marha steak-et, erre kaptam egy sajttal sonkával töltött rántott húst.. ha azt szerettem volna enni azt kérek, mert volt a menün, de steaket kértem, de mégis rántott húst kaptam. Rákérdeztem, de állítottákhogy ez steak. Óriási adag volt, finom is volt amúgy, úgy gondolom egy magyar ember minden igényét ki lehet Kubai ételekkel elégíteni, teljesen hasonlóak az ételek és fűszerezés is. (különbség csak, hogy kevesebb a  felvágott, és vannak hal ételek) Amiért még nem jött be ez a hely, mert Ádám által rendelt koktél nem votl jó (szomszéd asztalnl vissza is küldték ugyanazt), aztána következőt elfelejtették kihozni, pedig 3-szor szóltunk. A pincérünk pedig folyamatosan szívta az orrát.. ráadásul a végén amikor a számlát elénk tették a pincér megjegyezte „ebben nincs benne a szerviz díj”. Értitek? hogy adjunk borravalót. Na ilyen megjegyzést még életemben nem hallottam, és amikor először hallom pont egy olyan helyen, ahonnan alig vártuk, hogy tovább mehessük. Szóval nem kaptak borravalót.

La Plaza Vieja 2

Egy a sok "átlátható" épület közül

Az ajánlott étterem, La Vitrola

Csütörtök, 25

Délelőtti tervünk múzeum látogatás volt, így át is ballagtunk a szomszédban levő Forradalmi múzeumba. A kiállított tárgyak nagyrészéhez szerencsére angol felirat is volt, de pl. sok idézet volt kitéve Che Guevara-tól és Fideltől, amik biztosan érdekesek voltak, de azok csak spanyolul. Ha valaki se angolul, se spanyolul nem beszél jól, nem feltétlen éri meg benézni ebbe a múzeumba. Forradalomban használt (állítólag) a nagy vezetők cipői, kanala, ruházata, makettek a támadásokról, 2 szobor, 1 ősrégi ember nagysgú rádió, amivel a kiállítást le tudnám írni, olyan számára aki se angolul, se spanyolul nem beszél, nem sokat értene itt. De aki jól beszéli a nyelvet, annak nagyon érdekes lehet, mert végigvezet elejétől (Fidel első kamaszkori lázadásától) egészen a forradalom végéig, hogyan, miért, mik történtek. (Mivel az én angolom kissé gyenge ehhez, ezért inkább a hőség elől menekülve az ablakból nézelődtem ki az utcára és kutattam az embereket, fürkésztem a szemben levő romos épületet, fényképezőgépemmel)

A múzeum:

A múzeumban:

A múzeumból kitekintve:

Ismét egy átlátszó épület, amely földszintjén talán élnek emberek mert be van redőnyözve és légkondi van minden ablakba, a felsőbb szinteken viszon gipsz stukkó készítés folyt. Belestem az ablakokon is, 50x-es zoom csodákra képes.

Az utcán

Ezután a Capitóleumhoz vándoroltunk (5 perc séta), ahol kiderült felújítás miatt zárva van (kívülről történik, ezt nyilván láttuk, de gondoltuk, hogy azért be lehet menni, de nem lehetett) Így hazabaktattunk és légkondis szobánkban jól aludtunk.

Kora este izgatottan ébredtünk, mert ma van a napja a Vedadó városrész felfedezésének és az első Jazz estének! Fogtunk is egy taxit és 5 CUC-ért bevizettük magunkat a Vedadó elején levő Hotel National-hoz. Először fogalmunk sem volt, hogy néz ki és egy másik hatalmas lepukkant épüeletre hittük azt, nagyapa volt ott 40 éve, gondoltam biztos egy szocialista hatalmas kőtömb így lepukkanva, helytálló lehet. De bejáratot nem találtunk, kiderült ez egy lakóépület, Kuba legnagyobbja. Mivel éhesek voltunk, nem kerestük a Nationalt tovább, hanem elindultunk éttermet fürkészni. Hamarosan rá is találtunk egyre, kellemes hely volt, nagyon jót ettünk ott.

Továbbhaladva megpillantottuk a szintén híres Hotel Habana Libre 5 csillagos szállodáját (na ez tényleg egy nagy kőtömb), bementünk nézelődni. Ittunk egy italt és megnézegettük a fotókat a hallban. A forradalom előtt ez egy Hilton volt, de mikor Fidelék győztek bevetették magukat a hotelba, itt pihentek meg, majd hosszabb időre be is rendezkedtek. Az egyik a 2324-es szobában lakott Fidel, máshol a delegációkat fogadták. Ez a szoba most múzeumként funkciónál, 3 CUC a belépő, előre kell jelentkezni, de mi egyszerűen nem tudtunk bejutni. Jelentkezni kellett egy nappal előre a recepción, kértem hogy holnap jöhessünk. Mondták rendben. Majd, szerencsére, még a hotelben voltunk, mert ott vacsoráztunk az étteremben, amikor utánamjött a recepciós, hogy bocs de holnap mégsem jöhetünk. (ezután még utolsó nap is be akartunk jutni, de ezt majd később írom)

A galérián, a hotelban megfordult sportolókról készült festményeket találtunk, pl. Polgár Judit, magyar sakkozó

Továbbhaladtunk a 26.-ik utcán (számok és betűk az utcanevek ebben a városrészben: pl. 11 és 26.-ik sarka, az O és y találkozásánál..) és megtaláltuk az egyik ajánlott Jazz Club-ot, a La Zorra y el Cuervo-t (A róka és a holló), de kiderült csak 22 órakor nyit ki. Így továbbsétáltunk hogy megkeressük az „igazi” Hotel Nationalt, meg is lett. Csodálatos, impozáns épület, 5 csillagos, Kuba legnagyobb, legszebb, legdrágább hotel ez. Ennek ellenére ide is szó nélkül bejutottunk, körbenéztünk a kertben, benéztünk az étterembe (ahol éppen operát énekeltek a vacsorázóknak).

A hotel kertjből rá lehetett látni a Malecon sétányára, ekkor jöttünk rá mitől olyan híres. Amint leszáll az éj megjelennek a fiatalok, végig, amíg a szem ellát ülnek a korlátján, beszélgetnek, zenélnek, táncolnak, több kilóméter hosszan.

Sétálgattunk még egy darabig, útközben egy kis téren nagyon hangos zene szólt, néhányan táncoltak rá, pár bódéból pedig ételt árultak. Miuthán kicsit arrébb haladtunk, de a zene még jól hallható volt, Ádám lejtett pár táncmozdulatot (talán maygar néptáncos, lábcsapkodás félét..) erre megállt mellettünk egy autó és őszintén gratulált Ádámnak, mutatványához, jókedvéhez! 22 órára értünk vissza a Jazz cklub-hoz, 10 CUC a belépő, de kék rumos koktél van az árban. Elsők közt jutottunk be, a legjobb helyet elfoglaltuk a bárpultnál és vártunk, vártunk.. a légkondi először kellemes volt, majd rájöttünk ezen a helyen aztán van kraft a légkondiban, Kubában az első hely, és kezdtem nagyon fázni. A zenekar 23 órára került elő és kezdett el játszani. Hát, csodálatosan játszottak, fantasztikusan! Megérte várni rájuk. Én nem sok jazz-t hallgattam eddig, de Ádám igen és ő is azt mondta a végén, hogy rendkívül tehetségesek voltak (főleg a dobos és a zongorista) és ilyen jó Jazz-t ritkán hallani, ennél jobbat nem is várhatott volna. Sajnos, én a leglengébb, legkisebb ruhácskámban voltam, és a légkondi iszonyatosan hideg volt, már a hajamat is kiengedtem, hogy legalább a nyakamat melegítse valami, ráadásul elkezdett fájni a hasam is, úgyhogy a szünetben elmentünk. (Jaj, ha Ádám akkor mondta volna, hogy ennyire fantasztikus a zenekar, mármint hogy ritka az ennyire jó előadás és valószíná nem látunk még egy ilyet a közeljövőben, akkor valahogy kibírtam volna - tudtam hogy még megyünk majd Jazz-re, így nem aggódtam, de sajnos valóban a többiek nem voltak ennyire jók, ők   fantasztikusak voltak, így nagyon sajnáltam, hogy fáztam) A taxis 20 CUC-ért akart hazavinni (5-ért jöttünk) mondtuk hülye és 5-öt adunk, erre hívott valaki mást aki 5-ért hazavitt. (Ez volt az egyetlen eset, hogy ennyivel le akartak volna húzni, de szerencsére nem sikerült nekik) Éjszaka a hasfájás eredménye is meglett, de szerencsére másnapra már jól is voltam.

Péntek, 26

A Plaza San Francisco-n levő templomhoz mentünk el ma, felmentünk a toronyba megnézni a kilátást. A gépemből az SD kártyát otthon hagytam, így eléggé bosszankodtam felfelé menet, de végülis a kilátás nem volt egy húdenagy, akkor már a korábban a medencés szálloda tetejéről levő kilátás jobb volt. Ami szokatlan volt, hogy bár volt fent egy „ellenőr”, legalábbis úgy nézett ki, de csak csevegett a turistákkal (rajtunk kívül 2 fő) nem volt semmiféle „korlátozás” konkrétan korlát sem, ki lehetett lépni a külső részre és még a harangot is meg lehetett kongatni.

(egy másik este készült fotó a térről)

Utána egy jó hosszú séta következett egy csarnokhoz, ahol mindenféle dolgot árultak, festményeket, hangszereket, ruhákat, rengeteg legyezőt (végre vettem is egyet, „Györke” bele is égették – de megjegyzem amennyire jól néz ki, annyira nehéz használni :D  - u.i. az első darabja le is törött a nyaralás végére) Innen biciklitaxival mentünk haza, úgy száguldott a kis utcákban a kátyúk között a biciklis hogy csak a kapaszkodásra tudtam koncentrálni.

A lakásban nincs víz. Megesik. Mióta a hotel megvan, nem húzzuk fel magunkat ilyeneken, tudjuk bármikor bármi előfordulhat (persze csak módjával). Kicsit pihentünk és már úton is voltunk egy 63 éves chevrolettel a Vedadóba a Plaza de Revolucion térre ahol Fidel tartotta 3-4 órás beszédeit. Az emlékmű nagyon csúnya, a kubaiak se szeretik, állítólag. Mivel 16 óra volt, már bemenni nem lehetett, a 2. géppisztolyos katona meg rámszólt ne is merjem lefotózni..?! mi van? 2 perce állt meg egy busz a téren és 49 turista fotózta le. Ez a katona más turistákkal is elég bunkó volt, nekünk is még beszólt párszor, ő volt az első és egyetlen ember Havannába aki így viselkedett. Szóval nem sok látnivaló volt itt a téren így léptünk is tovább.

Jó hosszú séta következett a Hotel Libre-be, melyet törzshelyünkké avattuk, most is megittunk egy italt, majd meg is vacsoráztunk az egyik éttermébe. Utána átmentünk a Hotel Natianalba, itt Ádám iszogatott én meg a tegnap óta tartó hasjáfással küzdöttem, rossz kedvem volt, miért fáj a hasam?! Éjfélkor átmentünk a tegnapi Jazz club-ba (már tudtuk hogy nem érdemes 22-re odamenni), örömmel tapasztaltuk hogy ma regenteg üres hely van. Egy igen fiatalokból álló csapat játszott ma, a játékukon még én is észrevettem hogy nem értek még meg az együtt zenélésre. Folyton egymás „szavába” vágtak, túl akarta az egyik hangszer a másikat harsogni, de így is nagyon érdekes volt, más, de élvezetes. A srácoknak a színpad mellett volt egy asztala ahol az otthonról hozott rum-uk volt kitéve, pár kólás doboz és műanyag poharak. A fúvós hangszeresek folyton lejártak inni egy kortyot, és minden alkalommal végig nézték az asztalon levő kb. 8 kólásdobozt van-e még benne, de nem volt. Ádám megelégelte ezt és rendelt nekik kettőt a bárból. Az egyik fúvós örömébe Ádám nyakába borult. Ekkor úgy döntöttem én is ilyen jól akarom magam érezni, a hasam nem fájhat jobban, ha elkezdek én is koktélozni, hát tettem egy próbát és meggyógyultam! :-) A koncert után továbbálltunk és betévedtünk egy helyi disco-ba. Mi voltunk az egyetlen „fehérek”, mindenki kubai volt. Látszott hogy ez egy helyi disco, biztos vagyok benne hogy csak tőlünk kértek 10 CUC belépőt és csak nekünk került 5 CUC-ba a koktél (annyiba mint a Hotel Natioanlba, sehol máshol soha nem ittunk ennyiért utána) De akkor már mindegy volt, Ádám kiadta a parancsot nem maradhat semmi pénzünk igyunk el mindent! Ez nem volt nehéz, mert már nem volt több pénz nálunk :) Itt a torzított hangú pop zene szólt, ráadásul kivetítőn ment közben a hozzá tartozó klip. A vendégek kis asztaloknál ültek és nézték a kivetítőt, nagyon mulatságos volt. Aztán mintegy harangszóra szépen felálltak és elkezdtek táncolni. Ez a zene nem igen jött be nekünk, meg úgy amúgy sem vagyunk nagy diszkózós típusok így leléptünk. Szerencsére én azért megmentettem 5 CUC-t, a hazataxira. Mindig a Forradalmi múzeumhoz vitettük magunkat, azt könnyű volt elmagyarázni, hisz onnan csak 2-3 percnyi sétára laktunk. Ezen az úton hazafelé, az egyik kis utcában üldögélt beszélgetett kb. 10 emberke (vegyes korúak) ahogy közeledtünk feléjük, már nem emlékszem pontosan hogy áluk szólt zene amit Ádám is elkezdett dúdolni, vagy Ádám fügyült éppen egy kubai dalt ami nagyon megtetszett nekik (azt hiszem utóbbi) kérdezték honnan jöttünk (szokásos), mondtuk Hungríaa, majd Ádám pördített egyet rajtam, melyet tapsvihar követett, majd szépen tovább andalogtunk.

Szombat, 27

Hát.. aludtunk egész nap. 17 óra felé hatalmas mennydörgésre kaptuk fel a fejünket és pár percre rá beborult egész Havanna és elkezdett ömleni az eső. Meleg, párás de egyúttal picikét frissítő is volt. Már nagyon, nagyon vártam, hogy essen! És én még csak 1 hete vártam, a Kubaiak kitudja mióta. Az utcán megjelent egy kisfiú, aki elkezdett (mezítláb) táncolni az esőbe, az ereszből leömlő víz alá állt, majd onnan vizet hordott egy vödörbe a kapualjba várakozó anyjának. Mikor kissé csillapodott az esőzés, megjelent még 1-2 gyerek és lekezdtek focizni a kihalt utcán. Nem tartott sokáig, estére már minden tökéletesen fel volt száradva, így elmentünk vacsorázni oda ahol első nap ebédeltünk.

Micsoda boldogság ha elkezd esni az eső:
www.youtube.com/watch?v=zt98rk3nfkk&feature=youtu.be

Így utolsó napunkon azért benéztünk a szomszédunkban levő tempolomba is

Étterem ahol többször ettünk

Betekintve egy fodrászüzletbe

Hazafelé sétálva benéztünk egy hotelbe (már nem tudom miért) ott voltak ilyen képek. A szépművészeti múzeumban is hasonló képek voltak, amikről azt hiszem korábban írtam hogy nagyon tetszett mert színes, vicces és érdekesek voltak.

Rengeteg falfestmény volt, de csak Fidel vagy Che Guevara fiatalkori arcaival (ja természetesen óriásplakátok nem voltak, bár ezt lehet már régen írtam. Egyet láttunk csak Varaderó elején ami egy kirándulást hirdetett)

Vasárnap, 28

Ma délelőtt egy újabb lány jelent meg a nappalinkban. Ő semmit nem mondott, bejött, letette a táskáját, telefonált a vonalasról 1-2-t, majd elment (táskáját itt hagyta), aztán visszajött és üldögélt a fotelban.. Valószínű, hogy ő takarítja ki a lakást, miután 12kor mi elmegyünk, bár fura hogy akkor miért üldögél itt már 9-től. Mindegyis ezen nem érdemes gondolkozni. Délbe megjött Santy, kértük szerezzen egy jó nagy autót nekünk, amibe a kite cucc is befér. Nagyon kedves volt tőle, ismét segített levinni a csomagokat. És bár megvette már nekünk előz nap a jegyet, mégis elkísért minket az állomásra, hogy minden rendben legyen. Ott, bár volt jegyünk, újra be kellett állni egy sorba és érvényesíttetni, ezt is kivárta, ügyesen előrenyomult a sok, spanyolul kiabáló hölgyeket nem értő turista közt a pulthoz. (a taxi a buszhoz 10 CUC volt, később megtudtuk Csongoréktől hogy van egy olyan buszjárat is ami a városban is megáll nagy szállodáknál, a közelünkben is volt megálója pont, és akkor nem kellett volna 30 percet taxiznunk 10 CUC-ért, na de tanul az ember, hazafelé már azzal jöttünk) Ja, hogy hova megyünk? Varadero-ra megyünk napozni 10 napra!!

Irány a buszpályaudvar

Útközben

A busz tele volt, a légkondi ment rajta (ha már van) bár odakint nem volt olyan hőség, épp szakadt az eső. 2 helyen álltunk meg útközben, majd asszem 3 óra volt az út és megérkeztünk Varadero-i félsziget pályaudvarára. Azt gondolná az ember, hogy taxik ezrei csapnak le egy egy megérkező buszra, hisz hol máshol lenne igény rá mint itt, ahol semmi más tömegközlekedés nincs és gyalog is minden nagyon messze van?! De nem, egyetlen taxi sem várta a szakadó esőbe megérkező boldog turistákat.. A terminálba várakoztunk, majd szépen lassan érkezgettek a taxik, ment az alkudozás mindenki részéről, jöttek a tenyeres talpas bunkó sofőrök, mintha visszcsöppentünk volna a Keleti pályaudvarra. Nagyjából tudtuk hol van a hotelünk, tehát hogy milyen ár lenne a reális (5 EUR) de 30-ért akart elvinni az első, a második megpróblálta betuszkolni a csomagjaink a kocsijába holott még a hülye is látta hogy esélytelen, Ádám úgy vette ki a kezéből nehogy tönkretegye a kite deszkát. A harmadik se volt kimondottam szimpatikus, de már fél órája ott szobroztunk. Nagy nehezen befértek a cuccok, és elindultunk bár a csávó állította fogalma sincs hol a hotelünk még soha nem hallott róla.. nem értettem akkor hova megyünk.. útközben megállás nélkül hangosan kiabált (úgy magával beszégletett szerintem, mivel Ádám az elején közölte nem értünk semmit abból amit mond – ő értett volna ha akar, de nem volt szimpi az ember, így nem akart vele beszélni) Elvitt egy hotelhez, míg Ádám bement megkérdezni jó helyen vagyunk e a pasi hátrafordulva magyarázott nekem, Comprende? comprende? Mondom: NO.. Magyaráz tovább, na understand?? Mondom: Noo és még egyszer eljátszottuk ezt. Ádám szerencsére hamar visszajött. Kiderült a hotelünk még egy pár száz méterrel arrébb van. Nagy könnyebbülés volt megszabadulni a taxistól, aki végül 12 EUR-t akart kérni, de rosszul adott vissza és végeredményben 8-at fizettünk, ezt nem tettük szóvá neki.

Be lieve experience – állítólag egy új szálloda Varadero-n. Ádám korábban levelezett egy kite-t oktató kubai sráccal, aki Varaderon él és ő ajánlott pár hotelt, közte ezt is, ahol ráadásul az anyukája a manager és megadta a mailjét. Mivel interneten nem könnyű foglalni hotelt itt, és olyat szerettünk volna ami mellett tuti lehet kiteozni, márpedig a sráctól ilyen hotelajánlatokat kértünk, írtunk az anyukájának levelet hogy 4-5 napra szeretnénk menni. Vissza is igazolta, még fizetni se kellett előre, kártya számot se kellett megadni, nagyon szimpi volt, gondoltuk, ha valamiért nem jó, akkor nem fizetjük ki, hamarabb elmegyünk.. Nagyon impozáns szállodának tűnt, hatalmas tér fogadott bent, a teteje és oldala szinte teljesen nyitott volt, átjárta a levegő, olyan volt mintha a szabadba lenne az ember – bár ez így szakadó esőbe nem volt túl szerencsés, a fotelek pl. vizesek voltak, de hát biztos nem esik soká és megszárad majd minden gyorsan, így ez egyátalán nem zavart minket, elsőre. A recepciónál kérték a foglalási papírunk, mondtuk az nincs de XY manager hölgy foglalt nekünk, na ezután mintha még kedvesebbek lettek volna, ó várjunk picit ellenőrzik a szobánkat hogy készen van-e már, majd közölték hogy a hölgy akinél fizetni lehet a szobát (merthogy azt nem a recepción kell) már nincs itt, szóval majd holnap fizessünk (na ez volt a legnagyobb mázlink!) ezt akkor még persze nem tudtuk és mindent nagyon kedvesnek találtuk. Várakozás közben kiderült nem megy az internet, hát jaj esik az eső amiatt reggel óta nincs, de biztos majd megjavul – kaptuk a nyugtatgató szavakat. Majd egy másik hölgy jött hozzám, hogy elnézést még várni kell egy 10 percet mert beázott a szobánk.. hmm előfordul.. Végül megkaptuk szobánkat, csodásnak tűnt, közel a recepcióhoz (ahol netezni lehet), közel a medence, a bárpult, egész jó, az ágy óriási, terasz a medencére és a tengerre néz csodás kilátás.

Miután szemrevételeztük a szobát és kipakoltunk, „elhallgattunk” és észrevettük hogy a medencétől a zene (bár esett az eső és senki nem volt kint, mégis szólt) behallatszik a szobába csukott teraszajtó mellett is. Jójó nem gáz, nem olyan hangos biztos valami előadás van valahol, majd elhallgat, menjünk vacsorázni. Ilyen all inclusive helyeken általában van egy nagy önkiszolgáló, büfé rendszerű étterem illetve általában még 1-2 kisebb étterem ahol szintén ingyenes az étel (néha feláras) de kevesebben vannak (ált. foglalni kell előre) és étlapról lehet választani, pincérek szolgálnak fel. Itt csak a büfé étterem volt nyitva (mellékszezon). Nagyon sokan voltak bent, szerencsére zene nem szólt de mindenki beszélt, kiabált, gyerekek sírtak, sikítottak jobbra balra. S bár az étel nem volt rossz, és nagy volt a választék de a körülöttünk levő emberek kinézete, viselkedésétől úgy éreztük valami olcsó kantinban vagyunk (mi meg szépen kiöltöztünk..) Mikor visszaértünk a szobába, letelepedtünk az ágyra és olvasni akartunk, este 22 óra volt de még mindig szólt a zene ráadásul igénytelen pop zene, rángatozó ritmussal. Egyszerűen nem bírunk olvasni. Ádám felhívta a recepciót hogy mégis meddig lesz zene, a válasz az volt hogy: nem tudja miről van szó a recepción nem hallani zenét.. de szerinte 23 óra. (értelmes válasz). Éjjel megtapasztaltam hogy továbbra is beázik a szoba, a fürdő plafonjából csöpög valami illetve az előtér plafonján levő légkondi alatt áll a víz.

A hotel honlapja: 

holidayplace.co.uk/holiday/special/1565?gclid=CMWK3LzTktACFXAz0wodnhIAxA

Hétfő 29

Másnap 10 órakor indult a bugi a medencénél. A hajszárító nem működik. Az idő felhős, de már nem esik. Az internet nem állt helyre. A szobák és közös helységek közötti folyosókon állt a víz. Kinéztünk a partra, ott egész kellemesnek tűnt nem szólt zene. De egyértelmű volt, hogy nem maradunk, hisz ki tudja mikor lesz internet, lesz-e valaha (márpedig Ádámnak dolgoznia kell), ráadásul a beázás miatt folyton figyelni kellett nehogy elcsússzunk a szobába, a zenéről és az étteremről nem is beszélve.

Így hát elindultunk gyalog új szállást keresni.. (mit lehet tenni internet nélkül).

A parton indultunk fel a sziget vége felé. A következő hotel előtt találkoztunk egy kitet oktató emberrel, aki adott némi felvilágosítást, gondoltuk jó lenne ez a hotel mert itt akkor biztos lehet kitezni (bár senki nem tette éppen) Megtudtuk tőle, hogy épp egy kis hurrikánon vagyunk túl most fog fordulni a szél pár napon belül, ha megtörtént majd lehet kitezni. Sajnos már nem emlékszem pontosan hogy ez melyik hotel volt, lényeg a lényeg hogy ide bementünk érdeklődni, majd a főúton elindultunk vissza a mi hotelük felé és azon is túl és bementünk vagy 3-4 hotelbe. Érdeklődtünk az árakról, van e szabad szoba és körbejártuk az éttermeket, medencéket még a partra is mindig kinéztünk, hallgattuk hol és milyen zene szól. Érdekes hogy a recepciósok nem tudjká megmondani van e szabad szobájuk és náluk nem lehet fizetni. Van egy külön kis asztal ahol ül egy eladó akinek ez a feladata. Mondták az egyik recepción, ahol annyit tudtak hogy náluk teltház van (valószínű nem teljes teltház, csak nincs az egész szálloda nyitva a mellékszezon miatt) menjünk Mariához (nem emlékszem a nevére) ő minden hotelt ismer Varaderon majd ő segít nekünk találni egyet. Na hirtelen bevillant a fejembe egy nő aki ül egy számítógép előtt, internettel és mindent tud és lát, és majd mond árakt, mutat képeket! Leültünk Mária mellé és mondtuk hogy szállást keresünk 2-3 napra (nem akartunk többre foglalni első körben, reméltük ha lesz újra netünk majd kereshetünk magunknak megfelelő hotelt). Mária első kérdése volt: őő hát itt van az övék vagy néztük már a szomszéd hotelt? Mondtuk igen, náluk teltház van ha nem tudná, a szomszédba meg őrült zene. Hát jól van, lássuk cak mi van akkor és elővett egy füzetet! Spirálos füzetet amiben minden Varaderoi hotel árai megtalálhatók voltak, 1 lapon kb. 3 hotel árazása, időpontoknak/szoba típusnak megfelelően. (fotó nincs, és az se látható van-e szabad szoba). Csodás, hogy válasszunk, a hölgy nézett ránk kérdően mit akarunk. Szállást.. Ádámnak sikerült egy konkrétabb információval ellátni: csendes szállást szeretnénk! Azt gondoltam ilyen úgy sincs, biztos nem is érti a kérést, de akkor hirtelen azt mondta: Breezes! Hú okéé.. Breezes. Hol van, mibe kerül? Itt van 3-4 szállodával arrébb, máris felhívja az ottani Máriát hogy van e szabad szoba. És van! Jól megköszöntük és elindultunk gyalog hogy megnézzük a szállodát, mert látatlanba itt már nem merünk foglalni semmit. Visszabaktattunk a mi szállónk felé majd azon is túl. Mikor megérkeztünk észrevettem hogy itt a vendégek nem viselnek karszalagot és nem sírnak gyerekek! Hmm érdekes. Körülnéztem, az előtér kicsi, a bárnál 2-3 ember, kicsi medence, halk zene, parton napágyak és kétszemélyes matracok, nincs zene, nincs nagy épület 2 szintes kis házak vannak! Kiderült ez egy Felnőtt hotel! Mégiscsak értette Máriánk hogy mi az ha valaki csendes dolgot kér, úgy tűnik nem mi vagyunk az egyetlenek. Ezek olyan hotelek ahova gyereket nem lehet vinni, csak felnőttek mehetnek, nyilván olyanok akik nyugalomra vágynak emiatt ők sem kiabálnak, emiatt nem üvöltetik nekik a zenét! Hát nincs is ennél szebb! Viszont úgy döntöttünk most még ne fizetünk, előbb visszamegyünk a saját hotelünkbe hogy onnan kijelentkezzünk. Visszabaktattunk, felhős idő de jó meleg. (útközben egy nagyon érdekes gyíkfélét fedeztünk fel. A farka vége teljesen fel van kunkorodva. Később nagyon sok ilyet láttunk a szálló kertjében a 5-6 cm-től a 20 cm-es nagyságig) Míg én összepakoltam, Ádám intézte a fizetést. Idegesen tért vissza a szobába, jól átvertek minket, mert hogy felszámolták a szoba dupla árát merthogy azt mondtuk 4-5 napot leszünk és mégis elmegyünk előbb, büntetés.. meg ilyen címszavak. De akkor már Ádám annyira belefáradt ebbe az „ügynétzésbe” hogy nem hadakozott velük, otthagyta a pénzt hogy mielőbb megszabaduljunk tőlük. Én mondtam neki hogy akkor basszus maradjunk még egy éjszakát, de hajthatatlan volt, már utálta ezt a hotelt. Szóval szedtük a cókmókunk és szereztünk egy taxit aki az 0,5-1km-re levő másik hotelbe jó drágán vitt át.. csodás. De hát annyi csomaggal amennyi nekünk volt igazán nem lett volna kényelmes a mászkálás.

Mikor megérkeztünk az új hotelbe, szerettünk volna bankkártyával fizetni de azt nem lehetett.. szerettünk volna EUR készpénzzel fizetni de azt sem lehetett.. a hölgy csak CUC kp-t vehetett át. Csodás. A recepción lehet pénzt váltani, jó szar árfolyamon, de hát nincs más választásunk, most már innen el nem megyünk. Ha jól emlékszem 2 éjszakára foglaltunk. Kértük hogy olyan szobát adjanak ami messze van a medencétől, igencsak csodálkoztak ilyet még senki nem kért. Mondtuk azért mert ott szól a zene, nyugalmat szeretnénk. Itt sem volt teltház, a távolabbi szobák szerintem zárva voltak, végül közel kerültünk a medencéhez de mégsem mellé, inkább mögé így nem hallatszott be a zene. Viszont az étterem közvetlen mellettünk volt.. de szerencsére ott csak este 20-22 között volt mulatság, így nem zavart. Várnunk kellett kicsit a szobára, így addig a recepció melletti bárban ültünk le. Nagyon tetszett hogy rajtunk kívül 1-2 ember van csak. Ettünk egy szendvicset is, a világ legfinomabbját!! Vaj, felvágott és valami különleges fokhagymás fűszeres olajjal is megkente. Ernesto aki készítette mondta, hogy ez lesz a legjobb szendvics és majd írjak be valamit a hotel emlékkönyvébe róla. Akkor még nem igen értettem, annak ellenére sem hogy nagyon finom volt, hisz gondoltam ez a munkája, megkapta az alapanyagokat hozzá (főleg itt Kubába nyilván nem virtuózkodhat extra fűszerrel vagy ilyesmivel) De másnap döbbenten tapasztaltam hogy egy másik szendvcsikészítő emberke van, akinél nemhogy a fokhagymás szósz nincs de még vajat sem tesz a szendvicsbe! Később megtudtam Ernesto otthonról hozza ezt az olajat, ő találta ki az ízesítést. Szóval beleírtam a könyvbe. A szobánkat nem sokkal később meg is kaptuk. Szoba… inkább lakosztály. Igazából 2 szobából és egy fürdőből állt, elé nagy volt + terasz.

Délután még kimentünk a partra napozni. Gondoltam továbbra is hogy felhős az idő, nem éget a nap, minek kenjem be magam. A víz kellemes volt, a part csendes. Ádám a homokba leásott kicsit és tlaált egy pénzérmét, ami amire már rákövült a só. Ez nagyon izgalmas esemény volt, egyből kitaláltuk hogy biztos 500 évvel ezelőtti kincs. Napokon át áztattuk fogkrémes vízben (állítólag attól lejön a cucc róla) majd kapargattuk. Végülis kiderült hogy II Erzsébet szerepel rajta, de talán Kanada felirat? (basszus sajnos elfeljtetem) Este vacsorázni mentünk, az étterem a medence mögött volt, az oldalai teljesen nyitottak voltak, így nem volt hangzavar benne. Pincérek is jobban felkészültek voltak, és nem csak egy váltás evőeszköz volt kikészítve hanem kettő! Ételek tekintetében talán kicsit kevesebb  választás volt de 2-3 napra bőven megfelel.  (Itt is volt egy külön étterem, nagyon jól nézett ki, de sajnos oda nem jutottunk be, mert akkor még nem tudtam hogy előre kell foglalni és mire lett volna már hely, mi elmentünk.) Vacsoránál olyan 21 óra fele kezdődött „szórakoztató” műsor a néhány szállóvendég részére. Ez azért elég hangos volt, de így első este azért elnéztük egy ideig a táncosokat. Később volt kvíz verseny is meg hasonlók. Azért a többi napon igyekeztünk kicsit előbb jönni vacsorázni. Lefekvés előtt kezdtem érezni, hogy fáj a vállam, és akkor vettem észre hogy szétégett a vállam teljesen. Na  szép, pedig hát felhőben voltunk egész nap, úgy tűnik (nahát!) átsüt rajta a Nap. Óó és ma 9 nap után először interneteztem! Nagyon furcsa volt. (itt is csak a recepció környékén van internet, itt már csak 2 eur/óra)

Hotelről:

www.galahotels.com/en/Hotel/Cuba_60/Varadero_3933/The-Superclubs-Breezes_13539?gclid=CLCY5obUktACFcsW0wodPJQHGA

Kedd, 30

Hmm valószínű ne meglepő hogy nicns sok emlékem erről a napról, mert mindössze annyi szerepel a jegyzeteimben hogy: „Szakad megint az eső, ülünk a szobába szerencsére teraszos, így tudok kint olvasni”

Szerda, 31

Mai napon már nem esik az eső, de azért elég sok felhő van az égen, néha előbújuk azért a Nap. Legalább kellemes az idő, nem éget, nem döglök meg a hőségtől mint Havannába. Délelőttöt egy napágyon töltöm, majd dél felé kezdem érezni hogy mintha már kelelmetlenül égetne a Nap. Ja hogy még nem kentem be magam (nem baj hogy tegnap már leégtem, nem tanultambelőle) Hát elkezdtem kenni magam. Később felszabadult egy olyan matrac is ami kb. 1,5 méterre volt a föld felett és nádtető volt felette. Behúzódtam az árnyékába. Ádám eldöntötte visszagyalogol a parton ahhoz a sázllóhoz aminek a partján találkoztunk a kites emberrel 2 napja, beszélget vele meg megnézni mi az ár abba a hotelbe (múltkor nem volt hely, de mondták hogy mától már lesz) Én nem mentem, mert már nagyon égett a testem, árnyékban akartam maradni. Elaludtam. Ádám jó soká jött vissza, szegény, sajnos nem is járt sikerrel. A kites embernek szabadnapja volt, a szállodai árat meg félreértettük múltkor és hiába van szabad szoba dupla annyi mint gondoltuk, tehát oda se megyünk. Este, szembesülés a borzalommal. Szétégtem. Mindenhol. Foltokba össze-vissza. Nevetséges és nagyon fájdalmas volt. Csak oldalt tudtam aludni, se háton, se hason. Csodás. Hogy fogok így napozni 1,5 hétig ha most legégtem már ennyire? Jaajjj

Csütörtök, 1

Végül találtunk egy 3. hotelt. Átkölzötünk. Ez átmenet volt az előző kettő között. Elég nagy volt, de szintén csak a fele üzemelt. Gyerekek voltak, de úgy elvesztek. Itt is volt egy privát étterem, tanulva a korábbi esetből jó előre minden napra befoglaltam magunkat. Reggelizni lejártunk a kantinba (nem volt vészes), ebéd féle a parton vmi (nem túl jó) hamburger vagy pizza, és vacsora egy normális étterembe. (volt egy „olasz” és egy „tengeri” egyik nap az egyik másik nap a másik volt nyitva.) Problémánk itt a szomszéddal akadt, részeg kubaiak. Rájöttünk elég olcsó ez a hotel ahhoz hogy a kubaak – akik gazdagok – idejöjjenek nyaralni és ezért elég nagy volt sokszor a hangoskodás. A takarító hölgyek is előttünk kezdtek minden reggel 9kor kiabálni, megbeszélni életüket, minden nap rájuk kellett szólni. Talán az utolsó 2 napra jegyezték meg, hogy ne kiabáljanak. Este a teraszon volt egy zenekar akik énekeltek, azt a kubai számot amit kértél tőlük. Mivel nem sok kubai számot tud az ember, szegények folyton ugyanazokat énekelték J Mi nagyon csíptük őket, jófejek voltak és a sok sok ismétlés ellenére minden számot teljes odaadással, mosolyogva, grimaszolva adtak elő. Vettünk is tőlük CD-t. Volt egy hatalmas színpad is a kertben, ott minden este előadás volt. Egy Afrikai táncos előadást néztünk meg az első este.

Hotelről:

www.galahotels.com/en/Hotel/cuba_60/varadero_3933/brisas_del_caribe_hotel_2035826?gclid=CLm7hsXUktACFe4Q0wodaOwClg

Péntek, 2

Reggel 8:45-kor keltünk valami üvöltő zenére. Aztán persze ellhallgatott. A bárban volt TV épp egy olyan műsor ment min a „reggeli torna” nálunk régen. Dolgoztunk 4 órát, majd mire befejeztük és indultunk volna a partra megint elkezdett esni az eső. Hát, meddig tart még a hurrikán? Bezzeg, míg Havannába voltunk 40 fok volt, most meg.. hát fázni nem fázunk, de azért jöttük Varadero-ra hogy napozzunk, ráadásul Csongorék is holnap érkeznek. (Már 3 napja Kubába voltak, gondoltunk rájuk mikor érkeztek, épp elég nagy vihar volt. Mesélték is hogy bemonták a gépen, hogy útirányt kell változtatni a Kuba felett levő hurrikán miatt.. hogy ilyet mindek bemondani a gépen? Észre se veszed ott fent hogy most pár száz km-re arrébb repülsz-e vagy nem, csak izgulni kezdenek az utasok..)

Szombat, 3

Végre hét ágra süt a Nap! Ki is derül hamarosan, hogy eddig azért volt csendes a terngerparunk, mert az eső miatt nem volt kitéve a hangfal, de most kitették. Szerencsére senki nem foglalkozott vele, így Ádám odament, lejjebb halkította majd elfordította balra, mi meg elmentünk a jobbra levő napágyak legvégébe. A felhős-esős idő végülis nem volt olyan szempontból rossz az előző napokban, hogy mostanra legalább megnyugodott a bőröm, kezdhettem napozni (szigorúan krémmel!). Egyértelműen érezhető volt hogy a szél leáll, az előrejelzés szerint délutánra megfordul és akkortól lehet kiteozni. A tenger pedig érezhetően kezdett melegebb lenni.

Ahogy a megfelelő szelet, úgy Csongort és Annát is délutánra vártuk. Azt mondták 15 óra fele érkeznek, megbeszéltük hogy a recepción találkozunk. 14 óra fele kimerülve a napozástól, úgy döntöttünk bemegyünk, felfrissítjük magunkat Csongorék fogadására. De lám, kiket pillantottunk meg koktélozni a bárban?! Hát ott voltak, már 4 órája.. de nem szóltak róla, csak várakoztak, itták az ingyenes koktélokat. Kimerültek voltak, hosszú éjszakájuk volt és már nem keveset ittak is. Kicsit feszültek is voltak, gyorsan próbáltuk lazítani őket. Éhesek vagytok? Jajaja.. Oké irány enni! Utána, figyu a szobátokat 16 előtt úgyse adják ki, nálunk átöltözhettek és gyertek le a partra, csodálatos! 16 óra fele Ádám kihozta a kite-t a partra, a szél jó irányból fújt, bár elég gyenge volt, mégis tudott 2-3 szor is „menni” egyet. Nagyon örült neki, most kiteozott először életében egyedül (oktató jelenléte nélkül). Azért én folyamatosan szemmel kísértem, mert ha elesik és elhagyja a deszkáját nehéz utána úsznia, nem is látja olyan jól a vízben, mint én a partról. Ilyenkor tudok segíteni megkeresni, megvárni míg kisodorja a víz..stb. Illetve az ernyő feladása és levétele is az én feladatom.

Közben Csongorék bementek intézni a szobájukat. Legalább 1 óra volt mire megjelentek újra, tán még feszültebben mint előtte. Kiderült törölték a foglalásukat, valami nem volt jó a bankkártyájával. Viszont a helyben foglalás dupla annyiba került volna, neten nem lehetett, mert azt nem látja a főnök, végül a recepció melletti asztalnál ülő hölgynél lehetett venni a netes ár és a recepciós ár között szobát. Így egy éjre kifizették és a következő napokra befoglaltak interneten. Azt persze most még nem látták a recepciósok, de majd holnap ezt elintézik. Nekünk is ma este volt az utolsó előre foglalt napunk, így mi is éjjel elkészítettük egy online a foglalást a következő napokra. Meg voltunk nyugodva holnaptól minden simán fog menni, mindenkinek megvan "olcsó" áron a szállás.

Megbeszéltük, hogy reggelizni, ebédelni mindenki akkor megy amikor akar, a parton, a napozóágyak legvégén meg megtaláljuk egymást, ha társaságra vágyunk. Viszont vacsorára foglaltam minden estére mind a négyünknek helyet a kis étteremben. Ott mégiscsak nyugodtabban lehet beszélgetni. Mindig más időpontra foglaltam 18:30-21:00 között lehetett érkezni. Szokásunkká vált hogy a vacsora időpontja előtt 10-15 perccel elkezdünk gyülekezni a bárnál és iszogatva bevárjuk a legutolsónak elkészülőt és onnan megyünk enni. Vacsora után pedig a teraszra ültünk, hallgatni még kicsit az együttest. Jó meleg volt, éjjel is.

Vasárnap, 4

Na ma délelőtt jó sok bosszankodást okoztak a szobáink. Kiderült az éjjel lefoglalt szoba másnapra nincs leadva a recepción, mert azt csak egy ember látja, neki van internete és hozzáférése ehhez, de hát ő nem dolgozik ma mert vasárnap van, hétfőn is csak délután jön. Tehát ő szerintük se Csongorék, se mi nem vagyunk a rendszerbe, költözzünk ki vagy fizessük ki a recepción a szobát, letétbe és ha majd dolgozik az ember és jóváhagyja a szobáinkat 1-2 nap múlva visszakapjuk a pénzünket. Persze nálunk már nincs CUC, EUR-t meg csak úgy fogadnak el, hogy beváltják CUC-ra majd mikor visszaadják, majd visszaváltják újra, tehát rengeteg veszteség (és nekik nyereség) a váltáson. Illetve mivel az "ember" csak hétfő délután lesz, akkor nyilván hétfő reggel is el kell ezt majd játszani és fizetni újra.  Ebbe nyilván nem megyünk bele. Anna spanyoul, mi angolul próbljuk meggyőzni őket, mutogatjuk a konfirmációs papírunkat. Nyilván a recepciós se tud mit csinálni, kétlem hogy lett volna már ilyen problémájuk hogy valaki előző este foglal, és nem hónapokkal ezelőtt.. Felajánlottuk hogy leadjuk az útlevelünk, hisz anélkül nyilván nem tudjuk elhagyni az országot, de abba se mentek bele. Végül Csongorék megszámolták mennyi CUC-uk van és kereken annyi volt ami mindkettőnk depozitját fedezi, így kisegítettek minket. Végül másnapra megoldódott a helyzet, de innentől kezdve a szálloda "rendszere" megborult és minden nap letiltották a szoba kártyánkat amit újra kellett aktiválni, illetve a takarítós hölgy is többször akart minket kiköltöztetni hisz mi távozó vendégek vagyunk az ő (ki tudja mikor) kinyomtatott papírja szerint.

Na a huzavona után végre kijutottunk a partra, a szél is kedvező volt végre, így Ádám ment kiteozni. Én a partról figyeltem, megbeszéltük, hogy ha a szél leviszi (mert még annyira nem profi és a szél se tökéletes hogy széllel szembe vissza tudjon jönni) akkor kijön a partra én meg segítek neki visszahozni a cuccokat. Meg persze ha elhagyja a deszkáját majd kihozom a vízből. Csongorék még nem voltak ekkor a parton. Ádám egészen "lement", én követtem, majd láttam hogy leesik az ernyő a vízre. Ez előfordul. Néztem hogy nem hagyta e el a deszkáját, de a lábán volt, ennek ellenre mégsem állította fel az ernyőt. Gondoltam leállt a szél, várja a fuvallatot hogy felemelkedjen az ernyő. De semmi. Aztán látom hogy integet és mutogat, észrevettem hogy a deszka arrébb úszik a vízen, úgyhogy beindultam érte. Akkor már rémlett, hogy egy bólyát láttam korábban a vízbe, lehet abba beleakadt a kötél és amiatt áll Ádám, de akkor miért dobta el a deszkát és engem miért oda küld, miért nem magához hív. Viszont ő csak az üvöltözte hogy "menj a deszkáért és vidd ki a partra". Közelebb érve én meg csak azt láttam, hogy Ádám folyton lebukik a víz alá, majd fel, le.. nem értettem mi lehet. Belegabalyodott a madzagba ami lehúzza, vagy beállt a dereka.. de ha bajba van miért nem akarja hogy odamenjek, vagy miért nem azt mondja hogy hívjak valakit. Már nagyon izgultam, de én hiába kiabáltam neki hogy Jól vagy? jól vagy? mert szembe fújt a szél és ő nem hallott engem. Végig néztem a partot is, imádkoztam hogy Csongorék kijöjjenek és lássák mi van és beússzon ő is. Szerencsére így is volt, mikor kinéztem, már Csongor úszott befelé. Nyilván ők sem értették mi van. A parton is már a biztonsági őr meg pár ember minket nézett. Mondtam Csongornak nem értem mi van, Ádám egyre azt kiabálja nekem, hogy ne ússzak oda hozzá, hanem vigyem ki a deszkát, de folyton a víz alá merül, menj oda hozzá én kimegyek mert egyre idegesebb hogy nem azt csinálom amit mond. Akkor már megnyugodtam, mert tudtam Csongor biztos segít bármi van. Kifelé menet szembe úszott már egy turista is, aki kérdezte segítsen-e, de mondtam hogy nem kell minden rendbe, meg megnyugtattam az őrt is (persze akkor még nem tudtam hogy minden rendben van-e). Aztán szerencsére nem sokkal később már az ernyő a magasba volt és kihúzatta vele magát Ádám a partra. Kiderült, hogy valóban beleakadt a kötél a bólyába, és egy kivételével mindet kiszabadította de az nagyon ráakadt és a szél húzta az ernyőt, ezért annyira meg volt feszülve hogy nem bírta Ádám kibogozni. Ahhoz hogy mindkét kezét használni tudja, elengedte a deszkáját, ezért kellett nekem bemenni. Viszont ahogy húzta az ernyő a bólyát az egyre lejjebb merült, ezért bukott alá folyton Ádám, mert már nem érte el a kötelet anélkül. A szerencsénk az volt, hogy Csongoron volt úszószemüveg így ő lebkott és látta hogy mi a helyzet, így hamar kiszabadította a bólyát. Ezután Ádám belátta, hogy több minden van amire figyelni kell kiteozás közben, mint ő azt hitte, így többet nem ment Kubába kiteozni. Majd legközelebb jobban felkészül. Persze ezen döntés előtt azért még kitaláltuk hogy én is kipróbálom, csak úgy a sekély vízbe beállok és majd állítgatom az ernyőt, mint a siklóernyőt, nyilván nem sokkal nehezebb.. A probléma mindössze az volt hogy a heveder tök nagy volt rám és az első rántásnál a mellkasomra csúszott, és iszonyú erővel megrántot minket a szél, jobbra-ballra, Ádám hátulról fogta a hevedert, majd bevitt minket így 10 méterre a vízbe, fől-le ide oda ráncigált minket. Nyilván esélyem se volt irányítani így egy nyugodt pillanatban hirtelen Ádám felé fordultam átkaroltam a derekát a lábammal és ő próbálta így állítgatni az ernyőt hogy kifelé húzzon minket a partra. Ez nagyon izgi volt, csak úgy siklottunk a vizen és még egyszer ki is emelt mindkettőnket, ekkora ereje van a szélnek! Aztán kivetődtünk a partra (szó szerint), én leültem a sekély vízbe és tartottam magam, az ernyőt Ádám meg nagyon gyorsan levette az ernyőt a földre mielőtt újra elcibál valamerre. Na nyilván hülye ötlet volt így kipróbálni, de hát a kíváncsiság nagy Úr..

Hétfő, 5

Nos, erről a napról nincs feljegyzésem. Valószínűnek tartom, hogy 10 fele felkeltünk. Én biztos elszaladtam reggelizni, mert fahéjas tejberizst és palacsintát lehetett kapni 11-ig, Ádám ilyenkor inkább továbbaludt (úgyis lehet bármikor enni, nem csak hivatalos reggeli időben) Utána dolgoztunk valamennyit. Igazából csak Ádámnak volt munkája, viszont vagy 4-5 órányi is naponta, így arra jutottunk hogy ha besegítek neki – az az diktálhatja nekem a mailek szövegét – akkor gyorsabban fog végezni, így 2-3 óra alatt el is készültünk. Ezután pedig következett az este 18-ig tartó napozás, olvasás, fürdés, alvás a parton, közben egy szendvics/hamburger megevése. A tenger egyre jobban melegedett. 18-19 óra között mentünk vissza általában a szobába, fürdeni, átöltözni a vacsorához. A Nap azt hiszem 20-21 körül ment le, de sosem láttuk mert olyankor vagy készültünk a vacsorára vagy bent voltunk már az étterembe. Pedig biztos szép lehetett, de hát.. ez van :-)

Kedd, 6

Ma nagy nap van! Végre „program” van. Kimozdulunk a szállodából. A fiúk már tegnap lebeszéltek egy taxit, aki már várt is minket a szálló előtt reggel. Előbb elvisz minket Varadero elején (sziget felé) levő úgynevezett Coral Beach-re, ahol lehet snorkellingezni és látványos, rengeteg korallképződmény van. Mikor megérkezünk kiderül 10-15 CUC a belépő, persze Ádám kiakad hisz a természet mindenkié, mi lenne ha nem a lépcsőn mennénk a vízbe, ami előtt „jegyszedő őr” áll, hanem 2 méterrel arrébb.. Persze van az árban búvárszemüveg, pipa és uszony, de nekünk van sajátunk (kivéve uszony). Végül persze mégis fizettünk, kérünk uszonyt is akkor már. Na végre irány be a vízbe. Hopp, nézzük itt egyszerre megy kb. 10 ember egy vezetővel, beúsznak valameddig, majd ott együtt nézegetnek, együtt továbbúsznak. Na a fiúk kijelentették hogy ez már túlzás, mi egyedül megyünk, és semmi esetre sem vagyunk hajlandók felvenni a sárga mentőmellényeket. Megkérdezték tudunk e jól úszni.. mondtuk igen, nyilván, különben nem mennénk be. Így elengedtek. Bemenetelnél jöttünk rá, hogy ezek azt csinálják, hogy minden szerencsétlent bevisznek a vízbe, azt is aki nem tud úszni! Mentőmellény van rajtunk, egy vezető 2 embert visz, vagy össze vannak kötve.. Persze tök jó elgondolás, hogy így aki nem tud vagy nem biztonsággal úszni, az is láthat szép korallokat, de azért mindennek van határa. Egy nőt éppen próbáltak kijuttatni a vízből a lépcsőnél, ami mellett én próbáltam épp bejutni a vízbe, hulla fehér volt, majd kedvesen belehányt mellettem a vízbe. Ez is jól kezdődik…  Végre bent vagyunk mind a 4-en, el is indulunk teljesen ellenkező irányba mint a többiek, hisz a sok ember elijeszti a halakat. Utólag kiderült őket azért jobbra vitték mert ott a part közeli sekély vízben nem volt korall, csak beljebb ahol már nem érhettek hozzá. Míg amerre mi indultunk míg a szem ellát gyönyörű korallok voltak, viszont pár cm-re alattunk, így minden levegőt magamba szívtam hogy nehogy lesüllyedjek és elvágjam magam, vagy letörjem őket. Nem is állhattunk meg, nehogy a lábunk alámerüljön. Nem sokat kellett úszni, s már mélyült a víz, megálltunk és megnéztük mind megvagyunk-e. Megvoltunk. Utána jobbra- balra, úszkáltunk, hatalmas korallok voltak alattunk. Halból nem volt olyan sokféle, de volt 1-2 érdekes fajta. Anna persze kiszúrt egy csillogó kis kagylót jó mélyen, úgyhogy Csongornak hősiesen le kellett úsznia érte. Tettünk egy kört, majd visszafelé a „turista” vonalon úsztunk a parthoz. Ott jóval kevesebb korall volt, de több hal (biztosan odaetetik őket) az egyik meg is harapta Anna ujját, még vérzett is, hihetetlen :D (csak picit) Úszás után le lehetett fürdeni, a következőképpen (nem mertem lefotózni): egy kisebb láda volt feletted amibe egy srác öntötte a vizet és alatta egy kilyuggatott flakonon keresztül jött a víz. Megittuk a szokásos koktélt és indultunk tovább.

Varadero elején levő cseppkő barlanghoz mentünk (Cueva de Saturno), ahol úgy hallottuk ott is lehet snorkellingezni. Mikor a jegyet vettük monták hogy persze bele lehet menni a vízbe, de halak nincsenek benne. hmm, ennek ellenére is izgalmasnak tűnt a dolog, úgyhogy befizettünk. Kis ösvény vezetett le, hatalmas fák és egy óriás száz/ezerlábú társaságába a barlanghoz. Senki nem volt ott rajtunk kívül! Síri csend, hatalmas cseppkövek lógtak bele a kritálytiszta, hideg vízbe. Egy csobbanás, az első fiú már a vízben, második csobbanás a másik fiú is a vízben. Mire észbe kaptunk Annával, a srácok már távol úsztak, a sötét végtelen felé. Félelmetes volt. Senki nem volt ott, nem volt „lezárva” a barlang, két irányba is be lehetett volna úszni a sötétségbe. Elég meleg volt ahhoz, hogy megkívánjam én is a hűvös vizet így nem esett nehezemre nekem is belemenni. Én is úsztam egy kört egy nagy cseppkő körül, valami hihetetlen, csend, hallod ahogy a vízcseppek esnek a vízbe, kicsit visszahangzott az egész a suttogásunktól. Belenéztem a vízbe is, hú nagyon félelmetes, alattad a fekete mélység, felnézel feletted a barlang sötét homlokzata és csak távolról látszik a napsugár. Kifelé jövet észrevettük hogy nem messze tőlünk ül egy ember, egy mentőbólyával. Eléggé meglepődtünk, fel sem tűnt hogy ott van, ezek szerint mégis figyelt minket valaki. Hazafelé még tervbe volt hogy megnézzük „varadero” várost, de iszonyú meleg volt, 14 óra felé járt, a taxis is már ment volna dolgára, úgyhogy úgy döntöttünk megyünk vissza pihenni a szállodába.

Ez az ezerlábú olyan hosszú volt mint Csongor lábfeje (készült méretarányos kép is, de nem túl szép Csongi csupasz lába így inkább nem teszem fel :-) )

Ebből annyi se látszik amennyit én láttam, de szerintem a sötétség, a csend, a víz hangja átadja milyen volt körbeúszni a cseppkövet. Van benne egy pár másodperc ami teljesen sötét, ott a vízbe van a kamera ott úsztam át a legsötétebb részen, szóval ne lépjetek ki, nézzétek végig:

www.youtube.com/watch?v=j-_YQyjvvA0&feature=youtu.be

Kitelepedtünk a szokásos helyünkre a partra és csendespihenő. Később rávettek a többiek hogy röplabdázzam velük. Szóval, minden labdás sport igen messze áll tőlem.. főleg ha még homokos is. Azért csak rávettek, beálltam. Jó móka volt végülis, egészen addig míg Ádám nagy erővel érkező labdája kis híján eltörte a kisujjamat. Najó ez túlzás biztos, de eléggé fájt, 2-3 napra összekötöttem a gyűrűsujjammal, hogy gyorsabban gyógyuljon. Röplabda utána  szokásos vacsora, koktél és alvás.

Szerda, 7

A mai nap a pihenés, tegnap nagyon aktívak voltunk. Természetesen sikerül ismét leégnem.. Nem megy ez nekem rendesen (u.i. bár ennyire még sosem barnultam le, még most decemberben is látszik, nem vagyok hót fehér..) A víz konkrétan iszonyú meleg lett. A napon is hőség van és a vízben sem lehet lehűlni. Ilyen helyen még sosem voltam. ÉÉnn hiába megyek bele a vízbe, azt mondom hogy basszus ez már melegebb annál mint ami jólesik. Csak egy mód volt a lehűlésre, mióta megfordult a szél egyre erősebben fúj, így ha a vízből kijöttél akkor az hűvös tudott lenni.. úgy 5 percig, aztán megszáradtál.

Alkonyati programunk volt a teniszezés! Hát érdekes volt, ütöttünk párat Ádámmal, de elég hamar ránk sötétedett, úgy még érdekesebb lett mert nem láttuk a labdát (bár volt lámpa a teniszpálya körül, de nem volt felkapcsolva), és a szúnyogok is elkezdtek csípni így hamar befejeztük ezt a kis testmozgást.

Vacsoránkat követően, kiültünk a teraszra. Kicsit szemerkélt az eső, így az eresz alá kellett húzódjunk. Csak páran voltunk kint, a zenekar mégis játszott. Több számot is kértünk, majd mutatták hogy van CD-jük, vegyük meg ha tetszik. 10 CUC volt, de nekünk már csak 20 EUR-k volt, de Ádámnak annyira tetszett, hogy odaadta a 20 euróst. Mikor ezt láttam – nem mintha sajnáltam volna tőlük a pénzt – de azért gyorsan mondtam hogy akkor már kérjünk 2 CD-t Csongoréknak adjuk oda a másikat. A zenészek megkapták a pénzt, de sejthetően nem is tudták ez mennyit ér (mégis szó nélkül elfogadták) majd bementek beváltani a recepción és nagy boldogan jöttek ki és magyarázták a többieknek hogy hú ezért kb. 24 CUC-ot kaptak (20 cuc lett volna a 2 cd) – Anna értette kicsit mit beszélnek egymást közt spanyolul. Volt egy érdekes gitárjuk is amin 6 húr volt kettesével. Pár mondatot beszéglettünk a zenekar tagjaival, majd nyugovóra tértünk.

Csütörtök, 8

Véget ért Varadero. Csongorék már hajnalba elhagyták a szállást, mentek tovább Trinidadba. Mi ebéd után csekkoltunk ki, de utána még dolgoztunk kicsit a recepció környékén. 15-kor jött a busz, amivel visszamentünk Havannába (Ezt a buszt Csongorék ajánlották, olcsóbb mint amivel mi jöttünk és ráadásul nem a város legszélén tett le – ahonnan még taxizni kellett volna – hanem több szállodánál is megállt a városba, mi kiválasztottuk a hozzánk legközelebb esőt.) Szerencsénk volt mert minket tett ki talán másodszorra, és utána még vagy 10 helyen megállt, szóval mire az utolsó utas is leszállhatott szerintem még 1,5 órányi városnézés után történhetett. Igazából azt se bántuk volna, mert jó kis városnézés, de akkor lemaradtunk volna a színházról. (persze ezt akkor még nem tudtuk, úgy terveztük biztos lesz pénteken előadás akkor fogunk menni)

A lakás amibe eredetileg voltunk most foglalt volt, de Santynak van egy másik lakása a közelben, így azt béreltük ki. Méretre nagyjából akkora, mint az előző csak az erkélyről nincs olyan jó kilátás, de a tengerhez közelebb van.

Új utcánk, új kilátás

19 óra fele érkeztünk meg, és rögtön kérdeztük Santy-t hogy tudott e nekünk színházjegyet venni, mert azt mondta azt nem olyan egyszerű megvenni, majd ő utána jár. Végülis a végeredmény az lett, hogy azt mondta, nem tudta megvenni, mert személyesen kell az előadás előtt, de megvan hogy mikor lesz előadás. Ma volt 20 órától és szombaton lett volna 18 óra fele. Mi viszont szombaton indulunk haza, bár csak 22 fele indul a gép de azért necces lenne előtte színházba menni, így úgy döntöttünk, átöltözés és rohanás a ma esti előadásra. Egy fél órával előtte oda is értük, megvettük a jegyet és még gyorsan ettünk egy szendvicset a szomszéd étterembe.

A színház nagyon szép volt, a 3 . sorba kaptunk helyet. Az első sorban ült néhány fotós, a 2. sorba 1 fotós átellenbe mellettem, és a 3. sortól hátrafelé voltak a nézők. Balettet volt az előadás, még egyikünk sem nézett baletett sosem, de ha valamikor, valahol ki kell próbálni akkor Kubában illik. Kuba rendkívül híres a balettjéről. Mi sem csalódtunk. (egy dologban, hogy az előttem ülő fotósok kattogtatása engem eléggé zavart – egyet sikerült arrébb ültetnem) Az előadás címe WELCOME volt. (Azaz Üdvözöljük) – valószínűleg az USA felé nyitásra utalt a cím és maga az előadás „története” is. A zene és a táncosok is mind nagyon jók voltak. A főszereplő lány csodás. (Én nem fotóztam közben, mert azt hittem két felvonás lesz, és az első felvonásban csak az előadásra szerettem volna figyelni, majd, gondoltam a következő részben fotózok. De nem volt következő, csak egy felvonás.. Így majd, ha tudok feltölteni fotót, csak az üres színházról fogtok látni egyet, ami az előadás után készült.)

Péntek, 9

Ma korán keltünk mert 10-re mentünk a Hotel Nationalba. Hogy miért? Mert körbevezetés volt, a szálló történetét mondták el, híres szobákat mutatnak meg. (az elején kiderült, hogy amúgy csak szállóvendégek vehetnek rajta részt, két látogatót ki is szórtak, de mi nem szólaltunk meg..) Először megnéztük a liftet, ősrégi, de még ma is azt használják. Előtte pedig van egy postaláda, ami minden emelettel össze van kötve, így ha írtak a vendégek levelet csak a szintjükön kellett elmenni a liftig és ott bedobni a levelet, ami a földszinti gyűjtőbe megérkezett és onnan vitték tovább a postára.

Megnéztünk 1-2 szobát amiben hírességek laktak régen, egy szobát amit Fidel 90. születésnapjára rendeztek be, majd egy kisebb előadótermet (lehet nagyapa is itt adott elő!).

Utána kimentünk a kertbe, ahonnan kilátás nyílt a tengerre, a Malecon sétányra, és megnéztünk pár ágyút melyek a tenger felé voltak fordítva. Lementünk föld alatti járatokba is, aminek a végén találkoztunk egy nagyon öreg bácsival, aki már akkor is a szállóban szolgált mikor a hidegháború volt. Ők a szárazföldön ezekben a katakombákban néztek farkasszemet, a szemben, a tengeren állomásozó amerikai hadihajókkal (ekkor vendégek nem voltak a szállodában). Amúgy az idegenvezető nénink is alsóhangon 80 éves lehetett, nagyon aranyos volt.

A Malecon sétányon egy diákcsoport beszélgetett, mikor megállt mellettük egy rendőrautó. Azt mondta az idegenvezetőnk, hogy a rendőr biztosan megkérdezi tőlük miért nem iskolába vannak, ha iskolaidő van, igazoltatja őket.

Végül egy kisebb bárba mentünk ami tele volt a szállóban valaha megfordult hírességek fényképeivel illetve Kubai 100 év feletti lakosainak fotóival (jó sokan vannak). A többiek szétszéledtek, mi még maradtunk egy italra.

Búcsúzóul még tettünk egy sétát a kertben, ahonnan jó kilátás nyílt a távolban levő Habana Libre hotelre is. Háát azért így egymás mellett, ha választani kellene melyikbe lakjak..

Ezután egy polinéz étteremben ebédeltünk meg. A Hotel Libre szálló mellett volt ez a hely, már sokszor elsétáltunk mellette és azért szúrt szemet nekünk, mert az utcának ezen a 20 méteres szakaszán mindig esett az "eső".. nem igen értettük. (nyilván valahonnan valami víz permeteződött, de honnan és miért arra nem jöttünk rá) Én egész finomat ettem, de ha jól emlékszem Ádámnak meggyűlt a baja az étellel, az első fogást vissza is küldette mert annyira sós volt. Ezután hazamentünk és aludtunk egy jót.

18 órakor helyi busszal indultunk a Miramar-ba (Vedado utáni városrész) Ez a lakás egy buszmegálló közelében volt, így gondoltuk kipróbáljuk mibe kerül a tömegközlekedés, milyen is az. Eddig a Vedadoba ugye mindig taxival mentünk át 5-8 CUC-ért. Menetrenden persze kiigazodni nem lehetett, de szerencsére a buszok tetején a főbb megállók mint hogy Vedado városrész felé megy, az ki volt írva, így fel is szálltunk az első buszra. Gondoltuk majd ha már úgy érezzük nagyjából jó helyen vagyunk, leszállunk. Csak 1 CUC volt nálunk, kérdeztük az elég-e. Erre visszaadott vagy 75 CUP-ot.. Kiderült igen olcsó a buszjegy és amin meglepődöm folyton, hogy itt milyen a becsületesekaz embereknek. A sofőr nyilván látta hogy turisták vagyunk, nyilván felfogta hogy gőzünk sincs mennyi a buszjegy, és a turisták által kapható legkisebb érmét adtuk oda neki, simán elvehette volna és ennyi, de nem, ő még visszaadott belőle. Szóval zakatoltunk át a városon Vedado felé, érdekes volt nézni az embereket a buszon. Egy nő egy tortával szállt fel, a torta „csomagolása” mindössze annyi volt hogy egy kartonlapon volt a torta és ennyi. Bárkihez hozzáérhetett volna, lecsúszhatott volna.. Kezdett ismerős lenni a hely, elhaladtunk a Plaza de Revolucion környékén, majd megállt a busz és mondta a sofőr hogy végállomás. De már mögötte indult is a következő busz Miramar felirattal, amire gyorsan felkéredzkedtünk. Ezzel is elmentünk a végállomásig, majd nem sokkal később rá is találtunk az utcára amit kerestünk. Az Avenue 5-ös sugárút, közepén sélálórész, növények, két oldalán autóút, mellette pedig a nagykövetségek és diplomaták házai. Középen a sétányon, szinte csak fehér embereket láttunk, diplomata felségek futottak vagy sétáltak ide-oda, tinédzserek görkorcsolyáztak, zenét hallgatva. A Magyar nagykövetséget is megtaláltuk.

A Svájci nagykövetség

A Magyar nagykövetség

Sétány végén levő érdekes templom

Mire végigsétáltunk pont naplemente lett, gyorsan a tenger felé vettük az irányt, már igazán szerettem volna legalább egyszer látni naplementét. Egy hotelnél lyukadtunk ki, ide is simán besétáltunk, majd kimentünk a teraszra (medence is volt, előtte meg a tenger) és onnan megnéztük a naplementét. Egy házzal arrébb fiatal kubaiak táncoltak a móló szélén.

Naplemente után irányba hazafelé indultunk, de pár perc múlva belebotlottunk egy cukrászdába. Én egy sütit ettem, Ádám fagyit, iszonyatosan finom volt!! Közben teljesen besötétedett és kivilágítás egyáltalán nem volt az utcákban, szó szerint botorkáltunk, majd irányt váltottunk és visszamentünk az 5-ös sugárútra, gondolván a nagykövetségeknél csak van fény (így is lett). A tervünk az volt hogy a Miramar és Vedado határán levő FAC nevű gyárból átalakított szórakozó/ifjúsági központot megnézzük. Santy nagyon ajánlotta ezt a helyet, azt mondta zene, étel, művészet, minden egy helyen. Nem igen tudtunk merre menjünk tovább, mikor észrevettünk egy buszt, odaszaladtunk hozzá és felkéredzkedtünk. Már elindult mikor próbáltuk a sofőrtől megtudni hogy a FAC felé megy-e egyáltalán (ja szerintem itt nem is kért pénzt a sofőr), de ő nem igen értett minket. De egy kubai fiatal pár megértette hogy a FAC-t keressük és elkalimpálták kézzel lábbal (mert egy szót sem tudtak angolul) hogy ők is odamennek, majd megmutatják. Útközben a sofőr még megérdekérdezte honnan jöttünk, a Magyarország hallatára örömmel jelentette be: Jajaa IKARUS. A pár szólt, és leszálltunk velük, majd miután kiderült tényleg semmit nem tudunk egymással megértetni, jobbnak láttuk ha ők előttünk mennek, mi meg csendben követjük őket. Egy 10 perc séta után oda is értünk az épülethez, és sajnálatos módon kiderült pont a mai napon valamiért zárva van… Hát szomorú búcsút vettünk idegenvezetőinktől, fogtunk egy taxit és átmentünk a vedado-ban levő másik Jazz klubba (itt még nem voltunk, ez a JAZZ CLUB rendkívül találó nevet viseli) Még nem voltak sokan, találtunk megfelelő asztalt és rendeltünk vacsorát. Amiről valószínű megfeledkeztek mert 1 órával később sem kaptuk meg és már majdnem kezdődött a koncert. De egész este teljes káoszt figyeltünk meg a pincérek közt. Végülis megkaptuk a vacsoránkat és időnként az újabb kokétlokat is. A koncert jó volt, de nem fogható az első jazz esténkhez. Utána disco lett a helyből, többen táncoltak, mi még a bárpultnál ittunk egyet, majd hajnal 2-re értünk haza. Hajnalba már fájdogált a hasam.

A búcsú,
szombat, 10

Hár reggelre már nagyon nem éreztem jól magam, hányingerem volt, teljesen gyengének éreztem magam, kis hasmenés de nem nagyon, de folyamatosan az az érzés, hogy wc közelébe kell lennem, már ha fel bírok kelni. Úgy látszik utolsó napra sikerült mégis elkapni valamit, amit 3 hét alatt megúsztam. Ádám elment reggelizni, meg letölteni az emailjeit majd hozott nekem is egy szendvicset hátha addigra jobban leszek. Ettem egy picit, fel is öltöztem, de mikor indulni akartunk, akkor úgy érzeztem nekem ez nem megy, nem bírok kimenni. Úgyhogy lemondtam Fidel szobájának megtekintéséről, merthogy ma ez volt a program, a hotel Libre-be (tegnap kértünk időpontot). Búcsút vettem Ádámtól és visszafeküdtem aludni, ő elment egyedül. Nem sokkal később már vissza is jött és közölte hogy már megint nem engedték be a szobába merthogy a recepciós azt mondta „rossz dolog történt azon a folyosón nem mehet fel”.. ígyhát 3-4szeri próbálkozás ellenére sem jutottunk be ebbe a híres szobába.. Estére szerencsére jobban lettem, ami jó hír, mivel 20-kor indultunk a reptérre. Santy szervett egy olyan ismerőst/taxist akinek óriási terepjáró féle autója volt, így igen kényelmesen befértünk hozzá. Hú nem emlékszem, talán olasz volt és talán kb. 10 éve költözött Kubába, egy idegig egy hajója volt azon élt, talán most már van lakása. Tőle tudtuk meg van vezetékes internet is a házakba, már aki meg tudja fizetni, az ára ez a 2 CUC/óra és akkor lehet venni havi 10-20-40 órát. Letölteni nem lehet vele (pl. filmeket, zenéket, meg eléggé korlátozva van), de mailezni azért lehet. Mesélt még pár érdekes dolgot, de sajnos nem emlékszem már rá.. Ő szeret itt élni.

Mikor az indulási terminálba beléptünk nem hittük el hogy ugyanazon a reptéren vagyunk mint mikor megjöttünk. Ha emlékeztek egy iszonyú meleg, lepukkant helyen vártuk a csomagjainkat 3 hete, ez pedig egy légkondis, vadiújnak tűnő épület volt. Csomagfeladás után, az ellenőrzésen átesve, szabályos, európai duty free shop fogadott minket, Ádám meg is vette az első Kubai szivart, így az utolsó órában. Még a megmaradt internet kártyánkat is tudtuk használni a beszállásra várakozva. 23:15-kor indult a gép, még éjjel felszolgáltak egy vacsorát, majd hagytak aludni minket. Szerencsére most melegebb volt a gépen, az üléstávolság is megfelelő volt és a fejtámlát lehetett állítani, megtartotta a fejet így nem csuklott jobbra balra, viszonylag kényelmesen tudtunk aludni, egésze a „reggeli” ébresztésig, mely úgy kezdődött hogy levették a fűtést, majd hozták a reggelit. Európai idő szerint 14:25-kor landoltunk Madridba. Ezzel csodálatos utunk véget ért.

De, még visszajövünk!