A KÉTARCÚ SZIGET - 2

Élet egy konzervdobozban, a trópusi paradicsomban

Elköszöntünk Basse-Terrétől és megindultunk a síkság, a turisták, a fehérek, a nyüzsgés felé. Meg is kaptuk azonnal, dugó.. autók.. emberek.. hangzavar.. dudálás. Na úgy látszik itt már van autójuk az embereknek. Minden áldott alkalommal amikor az új szállásunktól visszafelé a régi szigetrészbe mentünk valamiért (azért visszahúzott a szívünk többször) mindig, de mindig dugó volt.. fúj.
Szóval megérkeztünk a sorompóval a feketéktől elzárt üdülőnegyedbe. Sok sok egyforma ház egy kis domboldalba építve, egy hatalmas szuper medence amiből kilátás nyílt a tengerre, de csak a medencében fürödhettél mert kerítés választott el a tengerparttól, ami amúgy elég sziklás, kihalt volt a medence mellett (senki nem ment oda).

Aztán kiderült van egy privát, picike (de kevés a vendég most a resortban) fehér homokos strandunk is a másik irányba az étterem mellett. Az étteremnél néha volt pici internetelérés így ott is tudtam dolgozgatni, de sokszor csak emgírtuk a maileket a házban majd elmentünk elküldeni őket, kb. 50-70méterre volt egy épület aminek az aljában volt pár manyag szék és ott ehetet internetet fogni úgy ahogy. (Sajnos szerintem ezt sem tudtuk hogy nem lesz a házikóban internet)

Az apartmanunk pont a kettő között volt félúton. Bolt nem volt, az étterembe viszont (jó drágán) lehetett reggelizni, ebédelni és vacsorázni is (ha akartál). Mi párszor ettünk ott, a vacsora jó volt, de a reggeli nem igen érte meg az árát a magyar reggelihez szokott gyomornak. (kávé, tea, süti, vaj, trópusi gyümölcs). Egy napon a héten zárva volt, akkor ha nem voltál felkészülve otthon étellel pórul jártál. Egy nagyobb ABC-t találtunk egy autókázás során, ott vettünk pár dolgot, a kínálat nagyon rossz volt és drága. Főképp csak fagyasztott termékek, ja meg persze gyümölcsök.

A szállásunk egy konzervdobozra hasonlított, kis négyzet alakú terület, elől a konyha-nappali mely nyitott két oldalon, mögötte a háló (egy ágy és szekrény) üveggel elválasztva (jó ötlet mert növeli a teret meg a fény is a nappalin keresztül jutott be a hálótérbe, mert ablak nem volt sehol) és onnan nyílt a kis fürdőszoba (azon volt egy zsalus ablak, fény nem jött be rajta csak némi levegő, talán) A két nyitott oldalt úgy kell elképzelni hogy se üveg, se szúnyogháló nem volt, ki be lehetett járkálni az egyik felén, a másik felén volt korlát, mikor ezt megláttuk nagyon megtetszett mert hogy milyen „szabad” az egész, végülis majdnem mintha kint ülnénk, de legalább árnyék van. Ezen a két oldalon lehúzható redőny volt, amit nyilván éjszakára le kellett húzni, különben egyrészt a bogarak, állatok bejöhettek másrészt meg bárki bármit ellophatott volna a nappaliból (bár kétlem, mert csak üdülő franciák voltak itt, de azért senkinél nem láttuk nyitva ezt) Persze már napnyugtakor be kellett húzni, mert ugye akkor jön a rengeteg szúnyog, meg lepke, meg bogár (ja és mivel földszint ezért bogár, giliszta..stb is bármikor bejöhet mondjuk ez napszaktól független) így még a naplementét sem lehetett a lakásból nézni. Gondoljatok bele, amint lehúztuk a redőnyt, rájöttünk, NINCS egy pontja se a lakásnak ahonnan ki lehetne nézni. Totál sötétség, fullasztó meleg. Persze légkondi volt a hálószoba részben, azt le tudtuk hűteni. De nem is ez volt a gond, hanem hogy tényleg be kellett zárni magunkat és mi azért későn fekszünk le, azaz naplemente után órákat egy sötét lyukba töltöttünk ahonnan nem lehetett sehova kinézni, mert nem volt ablak! (Illetve azért a minden napos légkondiban alvás nem a legkényelmesebb, főleg ha a másik szobába/fürdőbe belépsz ott már 35 fok van)

Húú tökre szuper!!

vagy mégse?

Itt is utolértek a francia szokások, amiket nem igen kedvelünk, pl hogy mindenki köszönget. Oké, azért mert egy helyen nyaralunk nem kell folyton odaköszönni a másiknak, miért? Nem is ismerjük egymást. Nekem ez furcsa, bennem inkább az van „idegennel ne állj szóba” és nem az hogy köszönj oda minden szembejövőnek, még ha épp egy beszélgetés is vagy, vagy napozol, vagy éppen reggeliztem a lakásba és egy család beköszönt.. jézus.

Aztán kicsit túlparázzák a dolgokat.. Az úszómedencénél is volt egy ellenőr aki időnként felébresztette az alvó/napozó embereket hogy megnézze a karjukon van e a gumiszalag amit elvileg viselni kellett annak aki ott lakott (bár a sorompón, autóval csak az jöhetett be akinek volt pittyegője, de ott ellenőr nem mindig volt, így lehet hogy besurranhatott volna helyi is, bár sosem láttunk feketét, vagy sötét bőrűt, kizártnak tartom hogy be mertek volna jönni, így nem értem minek kellett ez az ellenőrzés. Ráadásul maga a medence is körbe volt kerítve kerítéssel és oda csak egy másik kapunyitóval lehetett bemenni (ilyen meg nyilván csak annak van aki ott nyaral hivatalosan) Mi nem akartuk viselni a kezünkön ezt a karszalagot folyton, zavaró, ezért mindig otthon fejeltettük, vagy el kellett magyarázni miért nem akarjuk felvenni. Az ajtónyitóból persze egyet kaptunk, feltételezve hogy mindig együtt megy az ember a párjával a medencéhez, de hát ez nem így van a valóságban. Ezért ha egyikünk elment, és a másik nem akart bekiabálni a napozó emberek közé (esetleg felébresztve a másikat) hogy helló engedj be, ezért egy kis kuka alá rejtettük folyton a kulcsot. (kicsit túlbiztosították a területet..) Az viszont jó volt hogy alig volt vendég, a medencénél mindig volt szabad hely, a vízbe alig voltak, a parton is mindig kevesen.

Szóval mint említettem többször visszatértünk a másik szigetfélre. Először is onnan indul hajó egy közeli kisebb szigetre a Les Saintes-re (a szent), és mivel Ádám olvasta hogy onnan indul egy nagyon izgalmas búvártúra - mert a tengerben van egy kis „hegy” aminek a csúcsa nagyon közel van a vízfelszínhez, de az oldalai meredeken mélyülnek ezért érdekes halakat látni körülötte – ezért át szerettünk volna oda menni. Mivel nehéz kapcsolatot létesíteni ilyen távolról búvárközpontokkal, ezért egy nap alatt ez kivitelezhetetlen lett volna, így foglaltunk egy éjszakára szállást. Ahogy haladtunk a kikötő felé, csodálatos napsütés (egy szál felhő sem) fogadott minket a sziget másik felén, és csak csodáltuk útközben a vulkán tetejét, ma igazán megmászhatnánk.. de hát mennünk kell a másik szigetre..

A kikötőben megvettük a jegyet, majd leültünk várakozni. Valamiért Ádám bizonytalan volt hogy a szállásfoglalás rendben megtörtént e (interneten csinálta) ezért mondtam neki inkább hívja fel őket, nagyon pici a sziget, nincs szezon, mi van ha nem lesz szállásunk. Na még jó hogy így történt, mert kiderült, hogy Ádám elnézte a dátumot és nem ma éjszakára hanem holnapra foglalt! Na még jó, 15 perccel a hajó indulása előtt ez kiderült, szerencsére visszaváltották a jegyünket vagy mondták hogy másnapra is jó (már nem emlékszem, a lényeg hogy nem buktuk be a pénzt) Így hát egyértelmű volt hogy irány a vulkán!!

Nade nade.. tengerpartos, napozásra készültem tehát csak szandál volt nálam, a csodatúracípő amit direkt a hegymászásra vettünk természetesen nem. De hát ezt nem lehet most már kihagyni, túlságosan szépen süt a nap, és azért nincs olyan közel a vulkán hogy máskor is átautózzunk érte.. ígyhát mentünk! Szerencsére ez a szandálom elég kényelmes, inkább csak lefelé volt probléma mert sok helyen volt pocsolya, és az elázott talpam ide oda csúszkált a szandálban. De most nem ez a lényeg, hanem hogy sikeresen meghódítottuk a vulkánt! És a legszebb az egészben – amit nem hittem, mivelhogy franciák igen óvatosak, amit konkrétan egy működő vulkán esetén meg is értenék – de mégsem volt fent semmilyen „őr” aki rászólt volna azokra akik a krátertől távolabb levő korláton átmásztak, hogy még közelebbről megnézhessék a krátert, körbejárhassák a csúcsot, fulladozzanak a mérges gázokban. Természetesen mi ezt megtettük, csodás volt, a korláton kívülről csak egy kis részt lehetett látni, de továbbsétálva egészen a kráter pereméig lehetett menni ahonnan csak úgy okádta ki magából a hegy a büdös füstöt, csak úgy süvített. Több helyen a földből is lövellt elő gáz, sárgára festve/vagy kirohasztva a körülötte levő növényzetet. Ez amúgy elég meleg volt, persze közvetlenül nem „fogtuk” meg, de ha elhaladtunk mellette érezni lehetett.

A vulkán maga.
(autóval az erdős résznek majdnem a tetejéig lehetett menni, utána kis erdő túra, majd alacsony bokrok/növények, füves-mohás rész, végül sziklák)

Kilátás a Szentek szigetére (ahova másnap mentünk át végül)

Egyik oldal csodálatos életteli zöld, míg a füstös oldal szürke, halott.

Ez egy oldalsó nyílás, ahonnan szintén jön fel a gáz, először azt hittem ez amiért jöttünk, az emberek nagy része idáig jön, a korátig és csak ezt nézi meg.

 

www.youtube.com/watch?v=b1kEgoV0bJw&feature=youtu.be

De aztán kiderült a kerítés túloldán van a lényeg. A fő/igazi kráter peremén! (Ehhez kicsit még feljebb és a csúcs túloldalára kellett gyalogolni)

www.youtube.com/watch?v=FSlw9lwSeu4&feature=youtu.be

A túloldalról a kilátás, egy más nem működő kráter és a Szentek szigete felé.

Nagyon nagy mázlink volt, mert éppenhogy körbejártuk a krátereket, nagy felhő jött és ismét ködbe borult minden. Lefelé alig tettünk meg pár lépést (kicsit másik irányba) és belebotlottunk abba a kis kőkunyhóba ameddig előző héten jutotunk. Ha emlékeztek, akkor nagyon rossz idő volt és köd, csak idáig jutottunk itt megpihentünk és visszafordultunk. Mivel fogalmunk sem volt hogy mennyire vagyunk a vulkántól nem mentünk tovább akkor. Bár ha tudtuk volna, hogy csak pár lépésre vagyunk akkor sem lett volna értelme esőbe, óriás szélbe tovább menni úgyse láttunk volna semmit, veszélyes is lett volna)

Lefelé menet már ködben

A szandál is túlélte

Másnap sikerült átjutnunk A szentekre. Először béreltünk egy kis robogót és azzal jártuk körbe a szigetet. Persze ez úgy kezdődött hogy felmentünk egy dombra, megnéztük a kilátást, majd visszafelé nem indult a motor. Na hát szerencsére dombon voltunk úgyhogy pikk pakk legurultunk. Mázlink volt mert ebédidőben a  kölcsönző bezár, de pont jött velünk szembe az eladó s gyorsan megállítottuk. Valamit babrált a motoron és már működött is újra.

Így elmentünk a sziget másik felébe. Hát őszintén szólva egy parányi szigeten a Karib tengeren azt vártam volna hogy csodálatos kis elhagyatott kókuszpálmás partok, vagy nagy napágyas turistás-bár-kókuszlé partok fognak várni de semmi. Tény hogy nincs szezon most, de a nyomát se látni annak hogy bármikor szépen rendezett partok várnák az ide látogatókat. Nagyon koszos, kis partok, találtunk egy nagyobbat is, rengeteg kókszpálma volt, és a földön is sok lehullott darab elég veszélyesnek tűnt, ráadásul az alga amit kisodort a víz nagyon büdös volt és átatolhatatlannak tűnt.. megnéztük a mini repteret is a part felől, kosz, csontvázak..

A reptér és partja:

Egy múzeumfélébe is bementünk, ahol az egyik képen egy óriási de óriási sáska féle üldögélt.

A kikötőnél levő mini településnél sem lehetett igazán fürdeni, csak egy pici rész volt egy hotel előtt. Itt 1-2 étterem, 1 bár, meg pár búvárközpont volt és pár szálláslehetőség, illetve egy cukrászda azt hiszem. Vacsorára elmentünk egy étterembe, de hogy reggelire mit ettünk arra már nem emlékszem. Még délután lebeszélte Ádám a másnapi búvárkodást. Ez nehéz merülésnek számít az ármlatok és a mélység miatt, ezért sok iroda csak úgy vállalja hogy odavisz búvárt ha előtte velük merül az illető egy könnyebb terepen. Már nem emlékszünk hogy akiket Ádám végül talált azokkal elmehetett egyből a „hegyhez”, majd még egy napon átment egyedül erre a szigetre, mert tetszett neki, vagy most merült egy próbát és később mikor egyedül átjött akkor merülhetett a „hegynél” Én utóbbira gyanakszom. Tehát hogy most csak egy könnyebb merülésre ment el. Én nem mentem mert a csónakba nem akartam téblábolni a hullámzó tengeren, de merülni sem akartam mert profik mentek, akik készültek a „nagy” merülésre. Napozgattam, majd az irodánál vártam délután vissza Ádámot. Még elmentünk egy kis lakatlan partra, de ez sem nyerte el a tetszésünk. Ami poén volt hogy a homok fekete és sárga is egyszerre.

Itt azzal töltöttem az időmet hogy megpróbáltam levideózni hogyan építi üregét a rákocska:
www.youtube.com/watch?v=92C5wlfvQiE&feature=youtu.be

Mindenesetre ha jól emlékszem, pár nappal később Ádám egyedül visszautazott a kis szigetre (én maradtam a konzervdobozba dolgoztam) és merült a hegynél. Azt mondta valóban nehéz volt. Viszont látott nagy teknősöket, akik már megszokták a búvárokat így közel jöttek és az egyik jó barátja volt a vezetőnek, hagyta hogy a nyakát vakargassa. Még a kis szigeten találtunk olyan hatalmas kagylókat amit nagyapa hozott anno Kubából, csak ez még „koszos” volt. Érdeklődtünk a helyiektől hogyan kell olyan szépre letakarítani hogy fényes legyen, állítólag sok súrolással (és talán fogkrémmel?) Na úgy voltunk vele, hogy a bőröndünkbe úgyis nehezen férne be így fájó szívvel otthagytuk. (Azt hittük mázlisták vagyunk hogy ekkora kagylóra bukkantunk)

Majd mikor a komppal visszaérkeztünk a kikötőbe találtunk vagy 50-et csak úgy a parkolóban… Hát úgy látszik ez nem ritkaság itt. (Amúgy bent a városba jó drágán árulták őket.)

Amúgy nagyon meleg van, a hőmérő napon 46 fokot mutat (Napon).

Elmentünk egy igazi képeslapra illő fehérhomokos, pálmafás strandra. Állítólag ilyenből több is van ezen a felén a szigetnek. Épp megfelelő napozóhelyet kerestünk mikor a parton levő nagyobb bokorban egy óriási kaméleonra bukkantunk! Valami bagettet eszegetett..

A parton volt 1-2 normálisabb ital-szendvics árus, amúgy 3-4 olyan lepukkant árus hogy attól nem mertünk semmit venni. Elvielg palacsintát, szendvicset árultak, a tűző napra ki voltak téve a cuccok, jujj.. A part amúgy gyönyörű volt valóban! A víz meleg volt. Próbáltam szemüveggel úszni benne, de nagyon zavaros volt, nem láttam semmit. Itt lehetett jeztskit bérelni de kiderült nem lehet egyedül menni vele, csak úgy hogy van egy vezető és az megy előtted te meg követed.. (franciás megoldás, mert egy francia tuti kinyiffantaná magát ha egyedül jetskizne.. ezért senkit nem engednek felügyelet nélkül.. imádjuk)

A part közelében óriás madarak halásztak, teljes erővel csapódtak be a vízbe időnként.

www.youtube.com/watch?v=qedEtxoJupg&feature=youtu.be

Egyik napon elmentünk egészen a szigeten északi csücskébe és ott érdekes sziklaalakzatokon sétálgattunk egy kicsit, majd visszatekintettünk egy magasabb pontról a sziget belseje felé. Hatalmas szél volt, nagy hullámokat gerjesztett, a gépem lencséje többször vizes lett, így csak ez a pár kép készült (használható).

Majd tovább haladtünk körbe a sziget felső részén, útközben megálltunk lefotózni egy szép ház és egy temetőt.

Ez a temető..

Továbbhaladva Bretagne szikláihoz hasonló part tetején autóztunk. Majd találtunk egy homokos partot ahol megálltunk pihenni kicsit. Nagyon nagy hullámok voltak így csak kicsit mentünk be a vízbe.

A célunk egy éjszakai kajaktúra volt fluoreszkáló moszatokkal, 1-2 óra autóútra a szállásunktól. Ezt se volt könnyű leszervezni, de szerencsére egy jófej srác lett a vezetőnk és csak asszem 4-5 ember volt rajtunk kívül, 3-4 kajakkal voltunk. Mi ketten az egyikbe. Még világosba indultunk, csodaszép volt a Mangróvék között, a víz néhol csak 1 méter mély volt és teljesen átlátszó. Furcsa mintázata volt a talajnak és kérdeztük mi az, mondta a vezető hogy medúzák!! Először nem értettük/hittük el hisz a medúza lebeg és nem fekszik a víz alján, de megpiszkált egyet és az arrébb lebegett. Na akkor kicsit beszartam, mert mint egy szőnyeg úgy borították a tenger fenekét ezeket a medúzák és csak 1 méterre voltunk tőlük, tehát ha netán felborulunk akkor szépen beléjük esünk.. Szerencsére gyorsan továbbálltunk, átvágtuk magunkat egy sűrű „bozótoson” én fogtam az ágakat, Ádám evezett, majd kiértünk a nyílt tengerre. Itt mentünk kicsit, majd egy kis szigetszerűségen kikötöttünk ahol meg lehetett nézni egy pici elhagyatott templomfélét, majd mentünk tovább (itt egy kajakos csapat beborult a vízbe, de jót nevettek rajta) A kajakokba ülve, egy nyugodt területen néztük meg a naplementét, millió madár csicsergése közepette. A vezető minden hajót „öszehúzott” és valami itallal kínált minket (én nem kértem).

Haladtunk a sürű erdőség mentén majd itt ott egyszercsak bekanyarodtunk a fák alá kis "ösvényeken", alagutakon át.

www.youtube.com/watch?v=USY1ACTLxgc&feature=youtu.be

Besötétedett, végre eljött az amiért jöttünk! Na hol van a zölden világító víz?? És lám! ahogy az evezőt meghúztuk a vízben zölden foszforeszkált, ahogy egyre sötétebb lett úgy világított jobban minden evezőcsapás. Valami csodálatos volt, nem akartam kimenni! Azért nem úgy kell elképzelni hogy messzíről mindenki látja ahogy világítunk, de azért szerintem félelmetesen varázslatos volt. Nem akartam kimenni. (pedig jöttek már a szúnyogok) Próbáltam videózni de esélytelen volt. Képeket is csak párat tudtam készíteni, a nagy gépem volt nálam egész úton nagyon féltem nehogy beessen a vízbe, azért nem éreztem annyira stabilnak magam a kajak elejébe. Ez is nagyon jó élmény volt.

Hát a zöld fényből nem látszik semmi (talán egy tizednyi villanás a videóban alul-középen 2 másodpercnél. Viszont az iszonyú hangos éjszakai állatok hangja igen jól hallható.

www.youtube.com/watch?v=gHdFR__6x-o&feature=youtu.be

A mangróvés napon amikor a sziget csücskében voltunk láttuk hogy kis sétarepülők szálldosnak felettünk. Meg is találtuk a kis repteret, Ádám megnézte a gépeket, majd befoglaltunk egy sétarepülést másnapra. Mehettünk volna egy géppel is de az fedett lett volna, kevés kilátással, fotózni se lehetett volna, így úgy döntöttünk külön géppel (de egyszerre) megyünk. Azért mikor beszálltam a gépbe eléggé megijedtem, mert ennek oldala sem volt, csak elől volt üveg. Annyira a szélén ültem hogy úgy éreztem bármikor kiborulhatok.

Fejünkön bukósisak volt, beépített mikrofonnal, így hallhattam ha a pilóta (aki mellettem ült – nem egymás mögött, hanem mellett ültünk) kérdezte hogy jól vagyok-e, de amúgy nem igen beszéltünk, nagyon rossz volt a „vonal”. Egyszer átkapcsolt Ádámék gépébe és hallottuk egymást, vagy csak én őt, már nem emlékszem. A nagy fényképezőgépemet úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta, így viszont csak egy kézzel tudtam kapaszkodni. Illetve nem is igen volt mibe kapaszkodni. Egyszer próbáltam a külső oldalon levő kezemmel a szék alját megfogni de olyan erősen süvített már ott a szél hogy szinte hátranyomta a kezem, egy centit se lehetett kinyúlni a gépből. Nagyon szép hófehér partos kis lakatlan sziget körül tettünk egy kört, majd úgy helyezkedett az én pilótám hogy lássam Ádám gépét és tudjak csinálni róla fotót.

Utána egy másik sziget felé mentünk, ami magasan kiemelkedett a vízből. Amikor közeledtünk a sziget felé a pilóta mondta hogy most kapaszkodjak, mert dobálni fog a gép (a szigetnél hirtelen felemelkedik a levegő). Hát basszus eddig is kapaszkodtam!? Hirtelen azt hittem már most azonnal kell kapaszkodni, és ahogy gyorsan leállítottama  fényképezőmet úgy fogtam a lencsét hogy az amikor behúzódott becsípte az ujjamat, így egyik kezem oda volt ragadva, és a másikkal gyorsan újra kellett indítsama  gépet hogy kiszabadítsam, jajj. Szerencsére a dobálózás csak pár perccel később kezdődött, mikorra már megfelelő helyeken tudtam kapaszkodni. Huh hát lehet 10 évesen élveztem volna, mert olyan volt mint egy hullámvasút, de most annyira nem. Szerencsére csak pár kilengés volt, amikor a sziget fölé kerültünk, meg amikor elhagytuk. Ezen a kis szigeten van némi élet is, egy kis repülő leszállópálya is volt rajta meg pár házikó. Majd visszaindultunk a saját szigetünk felé.

Innen jól látni a sziklás részt ahol előző nap voltunk, a kereszthez sétáltunk fel akkor.

Leszállás

Ezután már nincs több fénykép, valószínű másnap pakolás volt és utaztunk is haza. Azt hiszem az első részben írtam hogy nagyon sok helyen voltak falfestmények, csak nem igen fotóztam le. Utolsó nap sikerült egyet lencsvégre kapnom.

The end..