Magányos felfedező út Saint-Christophe-en-Oisans-ba...

.. lesz ami lesz alapon.

Igen, így indultam útnak tegnap a 7km-re levő szomszédnak nevezhető faluba a hegyen át, Les2Alpes-ról 12 órakor. Csodálatos napsütés és abszolút semmi szél sem volt, napok, talán hetek óta először igazi nyári idő. Sajnos a tervem, hogy síelni megyek több okból nem jött össze (vendégek reggel megrohamoztak a kérdéseikkel, foglalások jöttek a mai napra, a buszmegállóba rájöttem nincs nálam napszemüveg, s végül az utolsó buszjárat (merthogy 10-12között nincs busz) kihagyta a megállót ahol várakoztam.) Enyhén sokkolt a tény, hogy nem tudtam feljutni, hisz már 2 hete szeretnék. Duzzogva elkezdtem szobát takarítani. Úgy egy óra múlva hál Istennek, jött a sugallat, nehogy már a 4 fal között maradjak, ki kell mennem valahova. De hova? Na akkor irány Saint Christophe! 

12-kor már a fekete sípályán baktattam felfelé, ahol az első útelágazásnál 6,8km (3,5óra) jelezte egy tábla a falut. (Persze franciás módon jobbra és balra is mutatott a tábla, így meg kellett kérdezzek egy arra haladót, de ő se sokat tudott azt mondta szerinte mindegy..) Na hajrá megcsinálom! Boldog voltam, egyedül mentem, szerettem volna kikapcsolódni, nem munkára gondolni, nem olyanokkal kirádnulni akikkel dolgozom egész nap. Az út erdőn, mezőn át vezetett felfelé, millió szöcske, ezernyi virág és száz és száz lepke társaságában. Bár dél már elmúlt, de még néhol harmatcseppek voltak a virágokon.

Az első 1 óra csodálatos kilátást engedett meg magának, fantasztikus volt! A következő táblánál konstatáltam csak, hogy ezt a távot "hivatalosan" fél óra alatt kellett volna megtegyem. Mivel időm van bőven, nem sietek sehova, hadd csodálkozzam rá mindenre és örökítsem meg őket egytől egyig. Gondoltam magamban, ma mindenre jut idő, így kell legyen.

Kilátás Bourg d'Oisan felé, Grenoble irányába

Kilátás Saint-Christophe felé. Ezt még ezelőtt sosem láttam. Csak ámulok és bámulok. Látok egy falut (bekarikáztam), azt hiszem az a kitűzött cél. Azta mindenit de messze van! De azt gondolom ez biztos csalóka, hamar ott leszek. A falutól (4 ház) ami innen látszódótt, amúgy még fél órányira volt egy hegygerinc mögött megbújva St. Christoph. De ezt akkor még nem sejtettem.

Ecrin Nemzeti Park, Franciaország legnagyobbja és Le Puy nevű "falu" bekarikázva

A kép bal oldalán "útitársam" látható. Egy srác akivel 1,5 órán át egymást előzgetve haladtunk. Míg ő leáll tájképet fotózni, én megelőztem, de utolért mikor épp gugolva a lepkék után ácsingóztam. Más nem volt rajtunk kívül.

Az eddigi emelkedő, nagyobb szintülönbség nélküli könnyű sétába csapott át. Egyre messzebb kerültem az otthontól.. A látvánnyal betelni nem tudok, a gép folyamatosan a kezemben van.

A Muzelle gleccsere

Az ösvény ami a boldogsághoz vezet

Mentem és mendegéltem. Már épp úgy éreztem, minden csodás, biztos órák óta gyalogolok lassan oda kellene érjek. De csak ekkor kezdődött minden, de minden! A minden az alábbi fotóval kezdődött. Utána eltettem a kamerát, magamra csatoltam a táskát és nekivágtam a sziklába vájt útnak. 

Majd lejtőnek.. végül vagy 1 órán keresztül meneteltem lefelé (térdnek csodás) egy csúszós murvás meredek ösvényen. Itt a pillangók már kicsit zavartak, vagy azért mert néztem őket, hogy "jaj csak elő kéne venni a gépet és lefotózni őket" vagy azért mert annyian voltak hogy nem láttam tőlük a fűvel néhol benőtt ösvényt. Körbezsongtak. A Nap egyre melegebben és szikrázóbban sütött. Úgy éreztem magam mint egy kősivatag kellős közepén. Útitársam lemaradt, szerintem ő visszafordult. Egyedül maradtam, teljesen egyedül. Bármerre néztem kőtenger, hegyoldal, sziklafal és nasütés, napsütés. A kezem már égett (na az fáj a cikk írásakor is), a fejemre tettem egy toppot (szerencsére kettő volt nálam). Mikor végül találtam egy kis árnyékot leültem gyorsan falatozni. Ekkor gondoltam először arra, hogy lehet nem kellett volna egyedül eljöjjek és ha kibicsaklik a bokám mi lesz, semerre senki nincsen.. De így élni nem lehet, és mivel visszacsinálni sem, hát mentem tovább.

Mikor kezdtem úgy érezni napszúrást kapok, a természet kiegyenlítette magát és adott egy hegyi patakot! A fejemet és karomat megmostam, az arcomat nagyon szerettem volna, de az volt az egyetlen amit bekentem napkérmmel (mert ugye eredetileg síelni indultam). 3 óra gyaloglás után elértem a következő táblához. Itt kiderült a 2,5 órát 3 alatt tettem meg, és még van 1,5 órányi járás. Itt válasz út elé kerültem. Vagy folytatom az utamat a faluba (de ki tudja milyen út lesz) vagy lekanyarodok és kb. fél óra sétával elérem az alattam levő autóutat és visszastoppolok. Ja igen, ezt még nem említettem. Ugye a hegyen át 7 km-re indultam el St. C-ba, de onnan vissza 10km az autóút Vénoscig, ahonnan majd kabios felvonóval vissza tudok jönni Les2Alpes-ra. Az, hogy visszafelé is a hegyen menjek esélytelen volt, nagyon fárasztó volt és belefuthattam volna hogy rám esteledik. Így a terv az volt, hogy stoppolok majd. Viszont 15 óra volt mikor a válaszút elé kerültem és ha azt írja még 1,5 óra, az nekem akkor 2 óra, ha 17-re érek a faluba, vajon 3 óra alatt vissza tudok-e stoppolni, mivel a Vénosci kabinos felvonó 20 órakor bezár?! Reméltem igen, 3 óra mégiscsak hosszú idő, valaki csak jön arra. (Én azt hittem teljesen kihalt vidék lesz a falu környéke) Tehát tovább indultam. Ekkor már sms-es bíztatásokat is kaptam az otthon levőktől. Mikor kiderült az út a kedvenc virágommal (a krókusszal) szegélyezett kellemes lejtésű/emelkedésű ösvényt takar, megint megjött a kedvem/erőm mely a "kősivatagban" kicsit elhalványult. Megújult erővel, nagy léptekkel haladtam a falu felé.

Mintha egy vulkán lenne..

Az a bizonyos fránya kapu.
Mivel fotót sem készítettem róla, ezért elhitetitek hogy túrám mélypontja volt az a jelenet mikor megláttam, hogy az ösvény amin 3,5 órája gyaloglok egy kapuba torkollik, ami zárva van. Mögötte 3-4 ház körbe kerítve. Kopácsolás hallatszott, hát kiabáltam, hátha valaki meghall, de semmi. Megpróbáltam megkerülni a házakat, térdig érő csalánba vágtam át a "falu" végéig, ahol is egy igen mély szakadékot pillantottam meg. Ekkor biztos lettem benne, hogy az ösvény csak a faluig tarthat, hisz a falu végén egy szakadék van. Hülye franciák, hát nem tudják kitáblázni az utat? Visszamentem 100 métert hátha nem vettem észre valamit, majd újra vissza a kapuhoz. Semmi. Hát feladtam, és elindultam visszafelé, ahhoz az elágazáshoz ahol, mint említettem, letérhetek az autóútra. Kb. 1 km-t tettem meg visszafelé mikor szembe jött egy francia ember (akiket éppen átkoztam magamban), aki állította hogy az ő autója St. C-be van és ez jó út. Gondoltam vagy ő tud valamit, vagy ha megint a kapuhoz jutunk majd ketten csak kitalálunk valamit. Így usgyi szaladtam utána, szinte konkrétan, mivel eléggé sietett, mert a lánya Vénoscba várta. Azért sem szerettem volna lemaradni, mert közben felajánlotta, hogy visszavisz majd kocsival Vénoscba. Ennél jobbat kívánni se lehetett volna! Odaértünk a kapuhoz, megfogta és kinyitotta... Én a kapu bal oldalát néztem, és az oda volt kötve egy tuskóhoz.. valamiért a jobb oldalát nem is néztem. De ha néztem is volna és meglátom, hogy ki lehet akasztani a kampót, akkor sem megyek be, hisz ott voltak a házak, nyilván nem véletlenül van ott egy kapu és ha 3 kutya ugrik nekem? De ezek szerint "véletlenül" van ott ajtó.. A "faluban" volt egy kút, ott felfrissítettük maguknak. (Amúgy ez a pár ház látszódott túrám elején a szikláról, amit bekarikáztam) Majd a falu másik felén is volt egy kapu.. "Every doors open wáó!" - mondtam a pasinak aki nevetne nyitotta ki nekem azt is. Következő tábla jelezete, hogy még 45 perc séta, de végül 25 perc alatt megtettük és pontban 17 órakor megérkeztünk a falu templomjához. 

Saint-Christophe-en-Osians

Megálltam a főtéren, ahonnan egy csodás óriási vízesésre lehetett rálátni. Elgéedett voltam. Ekkor megkondult a templom harangja. (Lehet ezért volt ott a kapu.. hogy harangozásra érjek St. C-be) Szerettem volna körbe nézni a kis faluban, inni egyet, de nem akartam lemaradni a biztos fuvaromról, így beszálltam a kocsiba. Útközben láttam, hogy ne is olyan elhagyatott a környék. Rengeteg turista volt (kocsival) a faluban és az alatta levő kempingben. 10 perce rá már Vénoscba voltam. Volt szendvicsem és vizem is még, de úgy éreztem megérdemlem... Ezért bementem a faluba, annak a szélén van egy kis palacsintázó, gyönyörű kilátással. Ettem egy tojásos-sonkás-krumplis palacsintát, ittam limonádét és vizet is. Pihentem picit, majd mentem a felvonóhoz és kb. 18 órára vissza is értem a szállodába.

Nagyon jó túra volt!

2014.08.18